Tóth Bertalan szerint fennáll a veszély, hogy Magyarország kilép az EU-ból

2019. március 21. 12:40 2019. márc. 21. 12:40

Az MSZP elnökének értékelése szerint európai néppárti (EPP) tagságának felfüggesztésével a Fidesz elvesztette érdekérvényesítő képességét az Európai Unióban. Tóth Bertalan csütörtökön Budapesten arról is beszélt, mivel ő nem veszi át európai parlamenti (EP-) mandátumát, a Párbeszéd a biztos befutó harmadik helyet kapja a két párt közös listáján.

Az ellenzéki pártelnök sajtótájékoztatóján azt mondta, bárhogy értelmezik a néppárt döntését, az biztos, hogy a Fidesz semmilyen jogát nem gyakorolhatja az EPP-ben, amely a legnagyobb frakció az EP-ben.

Emlékeztetett arra, hogy a parlament dönt az EU költségvetéséről, az Európai Bizottság vezetőiről, tisztségviselőiről.

Tóth Bertalan szerint a kormány, sőt Magyarország is veszített a döntéssel, hiszen Magyarországnak elemi érdeke, hogy a magyar vállalkozásokat, családokat segítő uniós támogatások megérkezzenek.

"Nincs más, minthogy a Magyar Szocialista Párt képviselje Magyarország érdekeit az Európai Szocialista Párton belül" - fogalmazott.

Az MSZP elnöke szerint annak a veszélye is fennáll, hogy Magyarország kilép, vagy az országot kizárják az EU-ból.

Ezért fontos, hogy a májusi EP-választáson az Európa-párti erőkre szavazzanak a választók - tette hozzá. Elmondta, szombaton létrejön "az egyetlen közös lista", az MSZP választmánya határoz arról, hogy a szocialisták és a Párbeszéd közös listával indulnak a választáson.

Tóth Bertalan közölte, a szociális Európa megvalósítása a céljuk és küzdeni fognak a klímavédelemért is. A környezetvédelmi kampányuk arca Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője lesz - részletezte.

A pártelnök kitért arra is, az MSZP aláírásgyűjtésbe kezdett Magyarország EU-tagságának megőrzése érdekében. Tóth Bertalan sajtótájékoztatója végén aláírta az aláírásgyűjtő ívet.

Arra a kérdésre, meg tudja-e erősíteni a Szanyi Tibor MSZP-alelnök által szerdán közölteket, miszerint a Párbeszéd a közös EP-lista negyedik helyét kapja, Tóth Bertalan azt mondta, olyan listahelyben állapodtak meg, amely reálisan esélyes a mandátumszerzésre.

A politikus, aki az MSZP listavezetője, emlékeztetett arra, hogy nem veszi át mandátumát. "A biztos befutó harmadik helyen szerepel majd Jávor Benedek, ha elfogadja a választmány ezt a megállapodást" - mondta.

Egy másik kérdésre, miszerint folyik-e vizsgálat Ujhelyi István EP-képviselő ellen a Szeviép-ügy miatt a párton belül, Tóth Bertalan azt mondta, teljesen alaptalan vádaskodásról van szó, Ujhelyi István megteszi a szükséges jogi lépéseket.