Hatezer forintot raboltak, letartóztatták őket

2019. március 22. 11:05 2019. márc. 22. 11:05

A Pécsi Járásbíróság március 21-én rablás bűntette miatt indult büntető ügyben egy hónapra elrendelte M.Sz.E. és N.A. gyanúsítottak letartóztatását.

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a gyanúsítottak február 23. napján "4 óra 10 perc körüli időpontban Pécs belvárosában sétáltak, amikor meglátták a maguk előtt haladó sértettet. A sértett a táskáját vállán átvetve viselte.

A női gyanúsított, M.Sz.E. gyors léptekkel a sértett után indult és intett N.A. gyanúsítottnak, hogy kövesse őt. M.Sz.E. gyanúsított amikor a sértetthez ért őt lendületből megrúgta, vállánál megragadta, majd a földre rántotta és táskáját letépte róla. A gyanúsítottak miután megszerezték a sértett táskáját együtt elfutottak, a táska tartalmát közösen megvizsgálták, az abban található 6000 forint készpénzt kivették, majd a táskát egy pécsi ház udvarába dobták.

A sértettnek az esés következtében sérülése nem keletkezett.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsítottak büntetett előéletére és életmódjára is figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak – szabadlábon hagyásuk esetén – megszöknének, elrejtőznének, az eljárási cselekményeknél jelenlétük nem lenne biztosítható, továbbá újabb bűncselekményt követnének el.

A végzés nem végleges, mivel M.Sz.E. gyanúsított védője bűnügyi felügyelet és óvadék elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be, míg N.A. gyanúsított védőjének esetleges fellebbezése bejelentésére három napon belül van lehetősége" - olvasható a közleményben.