Közös listát indít az EP választáson az MSZP és a Párbeszéd

2019. március 23. 16:24 2019. márc. 23. 16:24

És egy ellenzéki bölcsek tanácsa is létrejön, hogy párbeszédet kezdeményezzen a néppárti küldöttséggel, ha egyszer "a Fidesz már nem képes Magyarország érdekeit képviselni az Európai Unióban". Minderről a pártok vezetői beszéltek szombaton.

Tóth Bertalan, az MSZP EP-listavezetője úgy véli, hogy az Európai Néppárt által kijelölt bölcsek tanácsa nemcsak a Fidesz belső ügyeit fogja vizsgálni, hanem egész Magyarországot. Emiatt az MSZP és a Párbeszéd úgy döntött, hogy létrehoznak egy három főből álló ellenzéki bölcsek tanácsát, azzal a céllal, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a néppárti küldöttséggel. „A Fidesz már nem képes Magyarország érdekeit képviselni az Európai Unióban, ezért most az MSZP-n és a Párbeszéden a sor, ezért kezdeményeztük ennek a tanácsnak a felállítását.

Az ellenzéki tanács tagjai: Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész és egykori országgyűlési képviselő, valamint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter.

A szocialista politikus elmondta, hogy az ellenzéki bölcsek tanácsának a feladata, hogy megmutassa valójában mi zajlik hazánkban. Véleménye szerint a néppárti politikusoknak tisztán kell látniuk, hogyan áll a jogállam, hogyan használják fel a közpénzeket és hogyan nyúlják le az uniós támogatásokat.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke elmondta, hogy pártja jelöltjét Jávor Benedeket befutó helyen indítják a közös listán. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem jött létre az az átfogó ellenzéki együttműködési, amelyet a választók elvártak, ugyanakkor úgy gondolja, hogy az őszi választásra megváltozhat a helyzet. Véleménye szerint az MSZP és a Párbeszéd az a két párt, amelyek képesek szövetségben gondolkodni. A megállapodások után elindítják a közös kampányukat annak érdekében, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetség a legerősebb ellenzéki erő lehessen és többségbe kerüljenek az Európa-párti szavazatok a választáson.