Lehűlés, eső, szél - csak a baj jön hétfőn

2019. március 24. 11:55 2019. márc. 24. 11:55

Tavaszszünet következik: lehűléssel indul a hét, és ha csak nem szeretünk ázni és fázni, akkor bizony rossz lesz nekünk a héten.

Hétfőre egy hidegfront érkezik, ennek következtében feltámad az északnyugatira forduló szél. A rövid napos időszakok mellett, főként északkeleten és az ország déli, délnyugati felében esőre, futó záporokra kell számítani. Sokfelé 12-14 fokig esik vissza a csúcshőmérséklet, de az Alföldön még 15-19 fokot mérhetünk - szomorította el a tavaszhívőket az Időkép.

Kedden a szeles időben legfeljebb keleten fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor. Délután felszakadozik a felhőzet és a legtöbb helyen kisüt a nap. Az északnyugati szél élénk, erős lesz, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódhat. A csúcshőmérséklet 8-14 fok között alakul.

Szerdán hűvös, többfelé szeles idő várható, futó zápor, kisebb eső nyugaton alakulhat ki. Napközben 7-12 fok valószínű. Csütörtök hajnalban sokfelé fagyra kell készülni, nappal marad az alapvetően száraz, napos idő.