Latorcai elvtárs, a sztrájktipró
Előző nap délután még minden rendben volt a pedagógusok szolidaritási sztrájkjával, volt némi köhécselés az utolsó egyeztetésen, de semmi több. Aztán valahogy reggelre a hatalom és a szervilizmus közös erővel mégis ellehetetlenítették, hogy a tanárok kiálljanak a közszolgák mellett. Persze a bíróságon egy pillanatig nem állt meg az államtitkár beadványa – de addigra már mindennek mindegy volt.
A történetet már ismerjük. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szolidaritási sztrájkot hirdetett a rabszolgatörvény valódi vesztesei, a közigazgatásban dolgozók mellett. Végigegyeztették, végigvitték, és bár még az utolsó nap is gyomrozták őket a kormányoldalról, mindenki úgy tért aludni, hogy másnap sztrájk. Kétórás, szolidaritási, csak ott, ahol erre valóban igény volt, megoldva a gyermekek felügyeletét.
| Aztán reggel, hivatalosan negyed órával a sztrájk előtt kiderült, hogy Latorcai kegyelmes úr bele tetszett verni a csúfat a sztrájkba. |
Egyedül nyilván nem lett volna elég. Kellett hozzá a vízfejű állami iskolafenntartó központ vezetőjének levele, aki az államtitkárra hivatkozva a sztrájk megtarthatatlansága mellett érvelt. Kellettek hozzá a tankerületi központok politikailag korrekt vezetői, és kellettek hozzá az iskolaigazgatók. Kellett hozzá az iskolák önállóságát felprédáló kormány.
Kellett hozzá az a fajta központosítás, aminek hála a tanár tudja, hogy ha egy iskolából kirúgják, mert egyszer szúrta a politika szemét, akkor az összesből kirúgták.
Kellett hozzá egy légkör, amiben a szakszervezet inkább arra kérte az utolsó pillanatban a résztvevőket, hogy ne csatlakozzanak a sztrájkhoz, mert bajuk lehet belőle.
Más nem is kellett hozzá, csak egy otromba, szemérmetlen hazugság, ami az első pillanatban lepattant a bíróságról.
A túlterjeszkedő hatalom túlterjeszkedő államtitkára, szervilizmus és egyetlen éjszaka. Ennyi kellett. Erőfitogtatás volt, semmi több. Megmutatta a hatalom, hogy bár semmi értelme nincs, senki sem lett volna a sztrájktól se több, se kevesebb, ők egy éjszaka alatt bele tudnak állni szöges bakanccsal.
Azok az iskolai dolgozók, akik ezt fontosnak tartották, azon a reggelen tudták volna tudatni a közszolgákkal, hogy támogatják őket, de a kormánynak, bevonva az évek alatt ügyesen beidomított, nyilván nekik tetsző emberekkel feltöltött vezetőségű tankerületeket sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy ez ne történhessen meg.
Ne legyenek illúzióink, a fantasztikus ötlet aligha Latorcai államtitkártól származik, mi inkább tippelnénk arra a miniszterelnökre, aki a pártjával együtt kissé már szagos a polgári Európának. Egyebek mellett az ilyen húzásaik miatt.
Arra az emberre és az ő embereire, aki ma pontosan tudja, hogy a szakszervezetekkel, a tanárokkal, a diákokkal, a melósokkal bármit megtehet, nem lesz következménye. Mondjuk minden ilyen ember pontosan ezt hitte abban a végzetes pillanatban is, amikor már nem így volt.
