Félpályás útzárral tiltakoznak Szigetváron a 6-os főút túlterheltsége miatt

2019. március 29. 13:56 2019. márc. 29. 13:56

Félpályás útlezárással kívánják felhívi a kormány figyelmét a szigetváriak, hogy mennyire akut probléma a 6-os főút tehermentesítésének hiánya, az intenzív átmenő forgalom pedig megkeseríti a kisváros lakóinak életét.

Amint arról lapunk is beszámolt korábban, 2019. március 15-én lépett hatályba a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló vonatkozó , amelyben már nem látni a korábbi országos tervben még szerepelt 6-os elkerülő/tehermentesítő út nyomvonalát, így a törvényi lehetősége szűnt meg annak, hogy a 6-os főút elkerülhesse a várost.

Március 29-én Varga Zoltán szigetvári alpolgármester, a Szigetvári Emberekért Egyesület alelnöke közleményt adott ki, melyben felidézte, Pichler Imre, a Fidesz-KDNP néhai országgyűlési képviselője, Szigetvár díszpolgára már 2002-ben az intenzív forgalomról beszélt a Parlamentben, elmondva, a készült szakvélemények alátámasztották a lakossági panaszokat.

A forgalom azóta pedig nem lett kisebb, sőt: ma már átlagosan naponta 15-20 ezer gépjármű halad át egy olyan főközlekedési útszakaszon, amelyet egy baleset esetén csak 40 kilométeres kerülővel lehet kikerülni, mivel nincs párhuzamos belterületi útszakasz sem vele - írta Varga. Megjegyzi, a szigetváriak 2003-ban és 2004-ben is félpályás útlezárással tiltakoztak a kialakult és tarthatatlan közúti állapotok miatt, sikertelenül. Most viszont ismét ily módon hívják fel a figyelmet az elkerülő/tehermentesítő fontosságára:

április 12-én, pénteken 16:00 és 17:00 között gyalogosan félpályás útlezárást szerveznek Szigetváron, a Széchenyi utca Almás-híd feletti szakaszán, valamint gyalogosan felvonulnak a 6-os út Almás-patak utcai szakasza és az Almás-patak közötti járdán.

Az időpontválasztás azért esett délutánra, mert a rendőrség szerint egy délelőtti útzár az említett szakaszon az egyik oldalon Molványig, a másik oldalon Botykapeterdig állítaná be a 6-os forgalmát.

"Ez is a minket igazol: valóban súlyos és rendkívül érzékeny a helyzet a 6-os út szigetvári belterületi szakaszán. Nekünk nem célunk sem a szigetváriak, sem a 6-os úton közlekedők életének megnehezítése, épp ellenkezőleg: azt akarjuk elérni, hogy legyen egy olyan tehermentesítő útszakasz, amely egy felújítás vagy baleset esetén is képes zavartalanul átengedi azt a hatalmas forgalmat, amely áthalad a 6-os út Szigetvár közigazgatás területét érintő szakaszán.

Ezért is kérjük ezt a tűrhetetlen közlekedési helyzetet elszenvedni kényszerülő szigetváriakat, hogy világnézettől függetlenül csatlakozzanak hozzánk annak érdekében, hogy sikerüljön erre a súlyos közlekedési problémára kellő hatékonysággal felhívni a kormány és az országgyűlés figyelmét, hiszen kizárólag ők képesek a problémát megoldani."

- zárul a közlemény.