Április 10-én ismét a bíróságon az Emberség Erejével vs. Páva-Hoppál per

2019. április 8. 08:34 2019. ápr. 8. 08:34

Április 10-én tartják az Emberség Erejével Alapítvány által Páva Zsolt, Hoppál Péter és a pécsi önkormányzat ellen indított per másodfokú eljárásának első tárgyalását a Pécsi Ítélőtáblán. A máskor meglehetősen bőbeszédű tárgyalási jegyzékben három sorban elintézték az ügy összegzését.

Az Emberség Erejével Alapítvány azután fordult bírósághoz, hogy 2017 év végén lejáratókampány indult ellenük, miután kiderült, az alapítvány oszthatja szét a régióban a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalmak Alapítvány 130 millió forintos keretét.

Páva Zsolt pécsi polgármester a helyi közgyűlésben a fideszes többség segítségével egy olyan nyilatkozatot fogadtatott el, amely arra kérte a helyieket, hogy ne adjanak bérbe az alapítványnak irodának való helyiséget. Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, akkor még kulturális államtitkár egy sajtótjékoztatón többedmagával az átkost idéző hangulatban taposta a szervezetet.

Az első fokú ítéletre 2018 júliusáig kellett várni, a szekszárdi Törvényszék ekkor nem adott igazat az Emberség Erejének. Az alapítvány másodfokra vitte az ügyet, és elfogultsági kifogást is benyújtottak.

A másodfokú eljárás első tárgyalása április 10-én lesz a Pécsi Ítélőtáblán - írja a tárgyalási jegyzék, meglepően kurtán, holott ugyanebben a tárgyalási jegyzékben egy emberölést egy bő oldalon keresztül részleteznek:

Forrás: H.V.