Újra Zöld Főváros lenne Pécs, most 2022 a cél

2019. április 17. 09:23 2019. ápr. 17. 09:23

Eddig már kétszer pályázott a pécsi önkormányzat arra, hogy Európa Zöld Fővárosa lehessen a város, ám eddig egyszer sem jött össze a cím. Most újra próbálkoznak. A városháza felsorolt több pályázatot is, amelyek segítik a projektet - köztük a Misina-tetői fejlesztést is.

Ismét pályázna az Európa Zöld Fővárosa címre Pécs (eddig kétszer adott be nevezést az önkormányzat: 2014-ben és 2016-ban), az áprilisi közgyűlésre készült előterjesztés szerint most ez a fő indok az indulásra:

az eddigi díjazott városok azok közül kerültek ki, akik - amellett, hogy általában is jó környezeti eredményeket tudtak felmutatni- olyan újításokat vezettek be, amelyek mások számára példaértékűek, követendők lehetnek. A nyertesek sok előnyt kovácsolhatnak a cím révén is, a legnagyobb hasznot mégis az jelentette, hogy a verseny kapcsán jelentős előrelépést valósítottak meg saját javukra.

Az előterjesztésben szerepel több fejlesztési , melyek a zöld fővárossá válást segítik/segítették. Köztük van a Misina-tető fejlesztése és az új vásárcsarnok megépítése is - ezek már csak amitt is furcsák a listán, hogy még nem készültek el. De az e-közbringarendszer kiépítése is csak álom egyelőre, mint ahogy az Árpád Fejedelem Gimnázium korszerűsítése.

Az optimizmus azonban ott dúl az előterjesztésben, az alábbi szövegrészt ugyanis vastag betűvel és aláhúzottan szedték:

A fentieken túl a Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése történik meg 1,59 milliárd Ft-ból, melynek során 30 db hulladékszállítási jármű került beszerzésre, valamint sor került Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztésére 8 milliárd Ft értékben.

Hogy minden flottul meenjen, azért a civlekre is szükség van az előterjesztés szerint, ezért őket is bevonnák a döntéshozatalba.

A korábbi pályázat tapasztalatai, illetve a zsűri értékelése alapján, a város egyik legnagyobb innovációs tudásbázissal rendelkező szervezetét, a Pécsi Tudományegyetemet, a pályázat témaköreihez kapcsolódó szakterületeken meghatározó gazdasági szereplőket, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarát, valamint a városi zöld civilszervezeteket a pályázat előkészítésébe partnerként bevonni. Az együttműködés alapját egy közös operatív pályázatelőkészítő munkacsoport adná, melybe a polgármester, az Egyetem és a Kamara delegálja a tagokat az éppen aktuális feladatoknak megfelelően

- olvasható az előterjesztésben.

Forrás: Pécsi STOP