„Hiányzol itthonról!” - táblákkal várták a szocialisták a húsvétra hazarepülőket Ferihegyen

2019. április 19. 14:16 2019. ápr. 19. 14:16

Sajátos akciót tartottak az MSZP politikusai a Liszt Ferenc repülőtér érkezési terminálján: üdvözlőtáblákkal várták a húsvéti ünnepekre hazatérő, külföldön dolgozó magyarokat. Tüttő Kata, az MSZP EP-képviselőjelöltje szerint ezzel akarták felhívni a figyelmet a kivándorlás okozta társadalmi problémákra és az MSZP-Párbeszéd közös európai programjára, amely megoldást jelentene a krízishelyzetre.

„Mi hazavárunk!”, „Hiányzol itthonról!” – ilyen és ehhez hasonló feliratú táblákkal várták a szocialisták a húsvéti ünnepekre külföldről hazatérő magyarokat a Liszt Ferenc repülőtéren - írja a Hírklikk.hu.

Torzsa Sándor, a Societas-Baloldali Ifjúsági Mozgalom elnöke arra hívta fel a figyelmet a jelképes akció után, hogy eddig hatszázezer fiatal hagyta el az országot, és további kétszázötvenezer készül távozni hazánkból.

Ehhez képest – mutatott rá a fiatal politikus - még egy államtitkár sincs a kormányban, aki a kivándorlási válsággal érdemben foglalkozna. Torzsa úgy látja, annak ellenére, hogy ma már minden hatodik magyar gyermek külföldön születik, addig a Fidesznek fontosabbak a harmadik országban élő keresztények, mint a kivándorolt magyar fiatalok sorsa.

Tüttő Kata, az MSZP EP-képviselőjelöltje hozzátette: olyan fiatalok tértek most haza a húsvéti ünnepekre, akik hónapok óta nem látták rokonaikat és olyan nagyszülők indultak útnak a hosszú hétvégére, akik gyermekeiket, unokáikat látogatják egy másik országban.

“Tíz éve a ’skype-nagyi’ kifejezést még senki sem értette volna, de ma nem tudok olyan helyre menni, ahol ne értenék azt, mit jelent úgy nagymamának lenni, hogy csak számítógépen tud esti mesét olvasni az unokájának, akit legfeljebb kétszer ölelhet át egy év során” – fogalmazott Tüttő Kata.

Az MSZP politikusa kiemelte: azt szeretné, ha gyermekei külföldön tanulnának és megismernék a világot, de azt is szeretné ugyanakkor, ha itthon tudnának boldogulni. Szerinte most a fiatalok nem kalandvágyból hagyják el az országot, hanem azért, mert nem találnak megfelelő munkát és olyan lakhatást, amelyet ki tudnának fizetni.

“Az MSZP szociális Európát teremtő javaslatai erre a helyzetre adnak a megoldást: az európai minimálbér, az európai szintű egészségügyi szolgáltatások és oktatás biztosítása miatt érdemes lesz itt maradnia és visszajönnie a fiataloknak” - hangsúlyozta az MSZP és a Párbeszéd közös listáján szereplő politikus.

Forrás: Hírklikk