Akkora gólyaboldogság van Drávaszentesen, hogy csak na

2019. április 19. 14:36 2019. ápr. 19. 14:36

Eltűntek egy bekamerázott drávaszentesi gólyafészek lakói, azonban kedvező fordulatot vett a gólyadráma, most pedig öröm van és boldogság.

Néhány évvel ezelőtt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázati forrásból bekamerázott egy fehér gólya fészket Drávaszentesen. Ez a fészek a DDNP csütörtöki tájékoztatása szerint egy stabilan költő gólyapár otthona volt, azonban tavaly ismeretlen okból a pár egyik tagja eltűnt.

A park munkatársai kíváncsian várták az idei év fejleményeit, hiszen az itt áttelelt fehér gólya egész télen ebben a fészekben éjszakázott. Elérkezett a tavasz, és a kamera felvételeit visszanézve csupán egyetlen gólya érkezett a fészekre, az is csak néhány órát tartózkodott ott, majd továbbállt. Eközben az említett, áttelt gyűrűs gólya is eltűnt, így elárvult a fészek.

Aztán mégis happy end lett a történet vége: a DDNP szerint a gyűrűs gólya hamar visszatért, és társaságot is hozott, aki szintén azonosítógyűrűt visel. Azóta elfoglalták a fészket, megkezdték annak rendbeszedését, jelenleg pedig négy tojásra vigyáznak a gólyalakban.

Forrás: pecsistop.hu/ddnp.hu