Plagizálhatott az egyik induló a siklósi gimi igazgatói pályázatán

2019. április 24. 11:13 2019. ápr. 24. 11:13

Ráadásul mindkét jelentkező a siklósi Fidesz prominens tagja.

A Siklósi Hírek cikke szerint a helyi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói posztjára ketten adták be a pályázatukat a második fordulóban.

Fischer Zsolt az egyik jelentkező, ő 20 éve tanít az iskolában, és már az első pályázati körben is indult, de akkor nemleges választ kapott. (A másik induló akkor Bognár László, a pécsi önkormányzat kulturális bizottságának fideszes elnöke volt, aki 2012-2013 közt már vezette az intézményt, az ő pályázatát sajtóhírek szerint érvénytelennek találta a minisztérium.)

A második kör másik jelentkezője Fischer mellett Pataki Gabriella, aki a helyi Kanizsai Dorottya általános iskola igazgatója.

A lap cikke szerint utóbbi jelölt pályázatának azon része, mely a szakmai programot, célkitűzéseket és feladatokat fogalmaz meg, az több ponton is azonosságot mutat a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola pedagógiai programjával.

(Pataki pályázatát itt lehet olvasni, a debreceni általános iskolai pedagógiai programját pedig itt.)

"Ennek ellenére a pályázat felhasznált forrásai között nem szerepel az a 2018-as pedagógiai program, melynek egészében vagy kevés módosítással átemelt szövegrészei – gondolatai és felsorolásai – legalább fél tucat helyen érintenek kulturális hátteret, társadalmi környezetet, alapelveket, célokat majd tanulóközösséget és demokratikus kapcsolatrendszert"

- olvasható a Siklós Hírek cikkében.

A lap plágiumgyanújának felvetésére Pataki Gabriella azt felelte, hogy politikai lejáratókampány indulhat ellene, szerinte ugyanakkor a pályázatával minden rendben van, és továbbra is pályázik az igazgatói posztra.

A két jelentkező programját a tantestületek, szülőimunkaközösségek, az önkormányzat szokta észrevételezni, a végső döntést azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumában hozzák meg.

A helyzetben még az a pikáns, hogy Pataki Gabriella fideszes önkormányzati képviselő, míg Fischer Zsolt a siklósi Fidesz-szervezet alelnöke.

Forrás: Pécsi STOP/Siklósi Hírek