Kikelt az első feketególya-fióka a bekamerázott gemenci fészekben

2019. május 1. 10:41 2019. máj. 1. 10:41

Kikelt a tojásból az új feketególya-pár első fiókája a gemenci bekamerázott fészekből - közölte a Gemenc Zrt, videót is mutatva a jövevényről.

Felidézték, idén március 7-én, 16:47-kor egy fiatal hím fekete gólya landolt a fészekbe, öt nap múlva pedig megérkezett a tojó is. A bekamerázott fészket megfelelőnek találták, és március 28-án a tojó lerakta az első tojást, amit még három követett. A szakemberek bíznak benne, hogy idén is egy sikeres költési időszakot kísérhetnek figyelemmel.

Április 30-án kibújt az első fióka:

"Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 350-400 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe."

- áll a közleményben.

A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A webkamerás megfigyelés (ide kattintva nézheted a fészek életét) nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információt, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több hazai és határon túli iskola tanulócsoportja is rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

A webkamerákat megfigyelő szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt - szögezi le a közlemény. Hangsúlyozzák, ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez –, ezért semmiképp nem kívánnak beleavatkozni a gólyapár életébe.

Forrás: pecsistop.hu/Gemenc Zrt.