Videón a szerdai TEK-akció - Komló mellett Pécsett, Pogányban és Budapesten is lecsaptak a drogterjesztőkre

2019. május 9. 11:32 2019. máj. 9. 11:32

Nem csak Komlón akcióztak a rendőrök szerda reggel: a hatósá csütörtöki tájékoztatása szerint Pécsett, Pogányban és a fővárosban is összehangolt akcióra került sor, mely egy drogterjesztő hálózatot célzott.

A komlói TEK-akcióról tegnap hírt adtunk a 7300.hu értesülései nyomán. Lapunk kereste a Terrorelhárítási Központot, majd a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot az eset kapcsán, a rendőrség egy közleményben ismertette a részleteket csütörtökön.

E szerint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Komlói Rendőrkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz.

A Baranya megyei nyomozók széleskörű felderítést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal bevonásával 2019. május 8-án hajnalban több baranyai településen, valamint Budapesten intézkedtek egyidőben.

A Pécsett, Komlón, Pogányban és Budapesten végrehajtott intézkedések során összesen 14 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A helyszíneken megtartott kutatások során több kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot, valamint egy fegyvert vagy annak utánzatát találtak és foglaltak le. Egy pogányi ingatlanban pedig kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak a nyomozók.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzés Hivatal munkatársai feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, illetve egyéb tárgyakat foglaltak le. A vagyonvisszaszerzési célból tett intézkedések egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak, mivel a vélelmezetten bűncselekményből származó javak lefoglalásán és zárolásán túl a rendőrség hatékonyan tud fellépni az ellen, hogy a gyanúsítottak e javakat újból a drogkereskedelem finanszírozására fordítsák.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket kihallgatták, közülük kilencet őrizetbe vettek, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: pecsistop.hu/police.hu