Jobbik: a bevándorlás helyett a magyar fiatalokat kellene támogatni

2019. május 9. 14:52 2019. máj. 9. 14:52

A Jobbik elnöke szerint Pécs is azon magyar városok közé tartozik, amelyik az elmúlt évtizedekben egyre kevesebb lehetőséget kapott a fejlődésre és a lakosságszáma is csökkent. Sneider Tamás úgy látja, ha azt a pénzt, amit a kormány a külföldi munkavállalók betelepítése költ, azt a magyar fiatalokra fordítanák, sokkal kisebb lenne a kivándorlás.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke és Fogarasi Gábor önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót Pécsen csütörtök délután az európai parlamenti választásról. A Jobbik elnöke azért érkezett a városba, hogy személyesen is találkozni tudjon a párt szimpatizánsaival.

Sneider elöljáróban elmondta, többször járt már a baranyai megyeszékhelyen, de mindig szomorúan tapasztalta, hogy az elmúlt 30 évben nem találta meg Pécs a kitörési pontot, hiába jók a fekvése és a környezeti adottságai, ha a lehetőségei egyre inkább beszűkültek.

Kitért a Jobbik évek óta hangoztatott uniós bérminiumum-programjára is, amely szerinte Pécsen is nagy segítséget jelentene, hiszen ebből a városból is egyre többen költöztek el külföldre. Talán egy-két olyan nyugat-dunántúli város van, amely van annyira erős gazdaságilag, hogy meg tudja tartani a lakosságát.

A Jobbik elnöke szerint a Fidesz-kormány egyre több "migráns munkásokat" fogad be azokra a helyekre, ahonnan tömegével vándorolnak ki az emberek külföldre a hazai kilátástalan helyzet miatt. A magyar kormányzat közben aktívan támogatja a külföldi munkavállalók betelepedését: egyre több helyen alakítanak ki munkásszállókat, miközben ezen munkavállalókat extrán támogatják. Sneider úgy vélekedett, az EP-választás arról is szól, hogy megállítják-e az idegen munkások bevándorlását, vagy hagyják tovább a Fidesz lakosságcseréjét folytatódni.

Egy idegen munkavállaló betelepítését átlagosan a kormány körülbelül 5 millió forinttal támogatja, Sneider Tamás szerint viszont ezt a pénzt a magyar családok támogatására, magyar fiatalok lakhatására is fordíthatná a kormány, vagy négy éven keresztül lehetne 100 ezer forinttal megemelni a jövedelmüket. Ez már elegendő indok lenne, hogy az emberek ne vándoroljanak ki - fejtegette Sneider Tamás, és arra is kitért, hogy felmérés szerint már 800 ezer magyar ember hagyta el a hazáját.

Újságírói kérdésre a Jobbik elnöke elmondta, nem tervezi, hogy lemondana egy esetleges rossz EP-választási eredmény után. Hozzátette, a párt kitart és dolgozik, dacára az ellenük irányuló kormányzati támadásoknak. A Jobbik a felmérések szerint 3-4 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, ők egy ötödik széknek is örülnének azért. Egy másik kérdésre, hogy a Jobbik csatlakozna-e egy szélsőjobboldali pártszövetséghez, Sneider Tamás úgy válaszolt, hogy olyan szövetségbe, ahol a Fidesz is megtalálható, oda ők nem lépnek be sosem. Olyan pártokkal, akiket nem zavar Orbán Viktor korrupciója és diktatórikus berendezkedése, azokkal a Jobbik nem tud együttműködni - fogalmazta meg.

Egy harmadik újságírói kérdés arra irányult, hogy mikor fogja bemutatni a Jobbik és az LMP a polgármesterjelöltjét. Fogarasi Gábor önkormányzati képviselő válaszul elmondta, amikor eljön az ideje a jelölt bemutatásának, akkor majd értesíteni fogják a sajtót.

Forrás: Pécsi STOP