A Budapesti Goethe Intézet tartott kerekasztal-beszélgetést a pécsi kulturális életről és helyzetéről helyi intézményvezetőkkel, illetve kulturális szakemberekkel csütörtök délután Pécsen a Művészetek és Irodalom Házában.

A rendezvényen az előre meghirdetett résztvevőkből ketten hiányoztak, az önkormányzat kulturális bizottságának fideszes vezetője, Bognár László, valamint Vincze János, a Harmadik Színház vezetője. Utóbbi tárgyalásokat folytatott, azért nem tudott megjelenni, ahogy elhangzott.

Hagyomány és modernség, na meg a kulturális decentralizáltság

A kerekasztal-beszélgetés előtt két rövidfilmet mutattak be inspirációnak (új-zélandi hagyományos tánc modern köntösben; szamoai és bajor tánc közti hasonlóság), ennek kapcsán lettek megadva a hívószavak (hagyomány és modernitás; centrum-periféria; adottságok és lehetőségek) a diskurzushoz.

Uhrik Dóra táncművész a kisfilmek kapcsán a Pécsi Balett keletkezéstörténetével indított (1960-ban az első modern balett-társulat az országban, mely Pécsen jött létre, jelenleg Uhrik Dóra a vezetője), ennek örvén kifejtette, hogy fontos a tradíció, de szükséges folyamatosan változni. Hozzátette, szerinte Pécs kulturális élete kimagaslóan jónak mondható.

Beck Zoltán, a 30Y énekese, egyetemi tanár arról beszélt, hogy a zenészek nincsenek "intézményesülve" a városban (bár adóbefizetők), és ők inkább adott személyekkel működnek együtt, akik közül sok az intézményvezető, náluk ez a kapcsolódás a kulturális intézményekhez. Arra is kitért, hogy nagy Pécs könnyűzenei múltja, jelenleg is több mint 120 helyi zenekar létezik, ezért is lehet hallani a "magyar Liverpool" és "magyar Seattle" megjegyzéseket. Hozzátette, a Zenélő Egyetemmel, amely a populáris zenével foglalkozik, azon dolgoznak, hogy egyetemi szakká váljanak, ami első lenne Közép-Európában.

Horváth Zoltán, a Pannon Filharmonikusok vezetője a helyi komolyzenét elemezte (1811 óta van szimfonikus zenekara a városnak), kitért arra, hogy az együtteshez (ami akkor még Pécsi Szimfonikus Zenekar néven volt ismert) jó húsz éve rengeteg fiatal tehetség csatlakozott, akik eldöntötték, hogy megpróbálják megváltoztatni a hazai status quót, vagyis hogy Budapesten kívül is lehet nemzeközi szintű szimfonikus zenekart építeni. Ez sikerült is, mostanra 134 ember főállásban van náluk, a költségvetésük is milliárdos, de a brandépítést a mai napig folytatják. Úgy vélekedett, ez már egy kulturális decentralizáció volt, ám most is ideje lenne egy újabb korszak kialakulásának.

Doboviczki Attila, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció tanszékének oktatója kiemelte, az EKF előtti évek óta nem volt ilyen jellegű kerekasztal-beszélgetés a helyi kultúráról, ami a kulturális városfejlesztésről is szólt volna. Kitért arra, hogy a 70-es évektől Pécsen zajló progesszív művészeti megnyilvánulásokat rendezi gyűjteménybe kurátorként az oktatás mellett, ilyet más kulturális intézmények is folytatnak a városban (de például az EKF-nek nincs archívuma máig). Szerinte gazdagnak mondható kiállítás-értelemben Pécs, hiszen pénteken nyílik a Munkácsy-kiállítás, de a kisképzősök és egy kortárs alkotó is aznap állít ki. Úgy vélekedett, az EKF miatt sok milliárd érkezett a városba, ám mostanra ebből leginkább a nagy intézmények részesülnek, míg a kisebb alkotóknak kaparniuk kell. Ennek kapcsán megemlítette a Király utcai Drukker bezárását, amely régi nyomdászati technikát mutatott be interaktívan, szerinte az egy nagyon jó kezdeményezés volt, kár lenne érte. Újabb tőkeinjekcióra lenne szükség - fejtegette.

Somody Péter (PTE festészeti tanszék vezetője): a felsőoktatás kívánja meg, hogy ne csak festő legyen, hanem plaketteket is szerezzen. Ne a tudomány és ne a tudományoskodás nyomja agyon a művészetet - fogalmazta meg. Pécs Martyn Ferenc óta a progresszív képzőművészet második fellegvára Budapest után, és önálló életet él, nem Budapesttől függ: ebben komoly szerepe volt az EKF-nek. Somody szerint a pécsi avantgárd-műhely masszív képzőművészeti színvonalat teremtett (Pinczehelyi Sándor, Bencsik István, Keserű Ilona többek között), így nem is kérdés, hogy Pécs rajta van-e a kulturális térképen. A PTE Művészeti Kara a legnagyobb versenytársa a budapesti Képzőművészetinek - fejtegette. Szerinte a forráshiány gátolja az egyébként létező németországi kapcsolataik intenzitását. Pécs lehet, hogy akarja, de nem tudja helyén kezelni a képzőművészet infrastruktúráját - vélekedett.

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház vezetője arról beszélt, hogy ő eredendően budapestiként a pécsiekben sosem érzékelte a "vidékiséget", ez itt ebben a városban nem mérvadó. Viszont kitért arra, hogy az intézményrendszeri finanszírozásban ez érzékelhető, a színházak Budapesten több támogatást kapnak, mint a vidéki teátrumok. Ráadásul vidéken, így Pécsen is egy színházépületben kell többfajta nézői igényt kiszolgálni, míg a fővárosban a kínálat bősége miatt válogatni lehet.

Mikuli János, a Janus Egyetemi Színház vezetője elöljáróban elmondta, ők egy icipici intézmény, ennek megfelelő költségvetéssel. A hagyományok és tradíciók kapcsán úgy vélekedett, hogy a 60-as évektől az egyetemi színjátszó csoportok színháztörténeti minőségű darabokat tudtak létrehozni, Pécsen ez a 80-as években csúcsodott ki, aminek kapcsán a 90-es évekre jutott el odáig a JESZ, hogy az egyetem befogadta őket, 2011-től pedig intézményesedtek. Kitért a szekszárdi Deutsche Bühnével folytatott kapcolatukra is, a két színház folyamatosan tart bemutatókat egymás játszóhelyén.

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. vezetője is kiemelte, hogy nagy probléma a fővárosi kulturális intézmények kiemeltebb finanszírozása (korábban elhangzott, ez Németországban is probléma). Vincze szerint fiatalok helyben tartásával is foglalkozni kell, mert különben nem lehet társulatot építeni. A táncművész kitért az általa igazgatott ZSÖK-re is, amelyről elmondta, hiába kap durván kétmilliárd forintot egy évre, a pénz jó tizede megy tényleges kulturális célokra,a többi a rezsitől a béreken át sokféle olyan kiadásra kell, amelyeket ő nem számol bele a kultúrába. Ennek kapcsán arra is kitért, hogy a Nyári Színház helyszínének rendbetételét rabokkal végeztetik, cserébe pedig a börtönbe is visznek kulturális programokat. zerinte egyébként a pécsi kulturális szakemberek mindig kreatívabbak a más városokból érkezőknél (többen is azt fejtegették előtte, hogy a - financiális - hátrányból előnyt kovácsolnak).

Csornay Boldizsár, a Janus Pannnius Múzeum igazgatója kissé már keményebben fogalmazott: mint elmondta, a fenntartó (ez az önkormányzat) anyagi lehetőségei korlátozottak, nemrég megesett, hogy az eredetileg 3 milliárdos rekonstrukciós és fejlesztési pályázatukból két lépésben egymilliárdos pályázat lett. (Bár nem nevesítette a pályázatot, de a Régészeti Múzeum fejlesztéséről van szó - a szerk.). Arra is kitért, hogy ők örülnének, ha a költségvetésük legalább 10 százalékát tényleges kultúrára tudnák fordítani. Azt is elmondta, hogy nemrég létrehoztak egy szenzációs kiállítást pár millió forintból, amelyért még Frankfurtból is érdeklődtek, hogy a kiállítás egy részét ott is bemutatnák. Az itt ülők olyan szellemi tőkével rendelkeznek, amit nem lehet tőkésíteni, de könnyű kihasználni - fejtegette, és utána kitért a pécsi mandulafa sikerére is, amelynél sok mindenki megfordult, sokan gratuláltak sokaknak, de valahogy ebből az eredeti ötletgazda múzeum nem annyira részesült. Úgy vélekedett, fontos a múlt, mert csak ebből lehet autentikusan építkezni.

Hiába a Csontváry-emlékév, nincs rá külön forrás

A második nagyobb kérdéskör a hagyományokra alapozásról szólt, de természetesen itt is sok más témakör (kulturális stratégia, egyebek) felmerült. Uhrik Dóra úgy vélekedett, szükséges a közelítés más kultúrák felé, de a határokat nem kell elmosni, "nem kell a nyelveket összemosni".

Doboviczki Attila a 100 éves Bauhaus-mozgalmat vetette fel, annak kapcsán pedig kitért arra, hogy több művésze a Bauhausnak nem pécsi volt, de a régióból érkezett. Arra a közbevetésre, hogy a vidék egyenlő a hagyományőrzéssel, míg a főváros egyenlő-e a kortárssal, mindenki nemmel felelt.

Csornay Boldizsár Csontváry példáját helyezte globális megközelítésbe: mint elmondta, a nyugati világ Csontváryval nem tud mit kezdeni. Hozzátette, idén 100 éve halt meg a művész, de se a városnak, se az országnak nem volt kerete arra, hogy ebből a bezártságból kiléptesse Csontváryt és műveit. Arra is kitért, hogy noha Csontváry-emlékév van, pluszpénzt nem kaptak erre, saját költségvetésből fognak kiállítást rendezni.

Somody Péter szerint túl sok értéke van a városnak, és ezt a város nem tudja jól kezelni, nincs mindenre pénz, emiatt viszont méltatlan helyzetekben vannak intézmények. Beck Zoli arról beszélt, hogy ők nem szeretnének "költségvetési intézménnyé" válni, mert akkor csorbulna a művészi függetlenségük. Viszont egy olyan zenei műhelyre szükség lenne, ahol normális körülmények közt lehetne próbálni, albumot rögzíteni. Ennek kapcsán Doboviczki Attila elmondta, a Zsolnay Negyed eredeti koncepciójában szerepeltek még ilyen tervek, de aztán ezek kikerültek onnan.

Horváth Zsolt úgy vélekedett, Pécs mindig is kedvelt helye volt a művészeknek, kulturálisan egy második főváros volt mindig is, miközben ezzel a város gazdasági potenciálja miatt soha nem tudott semmit sem kezdeni. Mint elmondta, prioritásokra és koncepciókra lenne szükség, hogy kiderüljön, minek mi a súlya, mert súlypont-eltolódások vannak: akinek most rosszul megy, annak két évtizede jobban ment. Ennek a megoldhatatlanságát az EKF mutatta meg a legjobban, amelynek egyetlen boldog pillanata az az este volt, amikor Pécs elnyerte a címet. Onnantól kezdve viszont leginkább a gondok jöttek, ezt a kérdést az EKF-et megelőző négy évben sem tudták megoldani - magyarázta. Arra is kitért, hogy a városnak nagyságrendileg nagyobb források kellenek a jelenlegi kulturális élet finanszírozásához, ezt egy 150 ezres város nem tudja kigazdálkodni. Más, Pécs méretű városokban egy művészeti ágra koncentrálnak, ők ezzel a dilemmával nem annyira találkoznak - mondta el.

Rázga Miklós szerint valóban túl nagy Pécsnek a kulturális potenciálja, amihez nincs elég forrás rendelve. Úgy vélte, a fenntartónak kellene egyenes beszéddel eldöntenie, hogy akarja-e finanszírozni az adott kulturális részeket. Arra is kitért, hogy míg Budapesten teljes, 100 százalékos állami finanszírozás van, addig vidéken a finanszírozás másfajta (központi költségvetésből és az önkormányzattól jönnek a fő forrásösszegek). Szerinte erről kellene egy vitát és fórumot nyitni, ezt a kérdést kellene megvitatni.

Pécs és a nemzetközi potenciál

Michael Müller-Verweyer a beszélgetés vége felé arra kérdezett rá, hogyan látják Pécs nemzetközi potenciálját a résztvevők.

Rázga Miklós a színház felől közelítve arról beszélt, a nyelvi akadályokat emlegette, valamint a nemzetközi hálózatosodás ötletét dobta fel. Vincze Balázs szerint ötlet és kezdeményezés mindig is volt, de sosem tudták továbbvinni ezeket a forráshiány miatt. Kitért arra is, hogy ugyan a Pécsi Balett a 60-as és 70-es években a magyar kultúra egyik zászlóshajója volt Nyugaton, de akkor is voltak gondok a finanszírozással. Uhrik Dóra ennek kapcsán a "kultúrpolitikai tenyér" fogalmát emlegette, amely arról szól, hogy ha rajta vagyunk, akkor az jó, ha pedig nem, akkor az nem annyira jó.

Somody Péter arról beszélt, hogy ugyan a jelenlévők mindannyian művészek, emellett mindannyiuknak igazgatással és marketinggel is foglalkoznia kell. Utóbbi feladatokra viszont inkább tehetséges kultúrmenedzsereket kellene találni, akik el tudják adni a kultúrát, mint terméket - vélekedett.

Michael Müller-Verweyer a beszélgetés végén arról beszélt, hogy Pécs mint kiállítási felület is izgalmas lehetne, akár nemzetközi rendezvényként is lehetne ezzel próbálkozni, persze ehhez a politikát is távolabb kellene tartani. Szerinte Pécs képes lenne egy saját, jól látható profilt kialakítani magának, amiben van ugyan - pénzügyi - rizikó, de ezt vállalni kell.