Összejött a pénz a szemműtétre, megható köszönetet mondott a négygyermekes pécsi tűzoltó

2019. május 20. 11:49 2019. máj. 20. 11:49

Összegyűlt a pénz annak a négygyermekes pécsi tűzoltónak a szemműtétjére, akinek látását csak költséges beavatkozással lehet megmenteni, a műtétet azonban önerőből nem tudta volna finanszírozni.

A Tűzoltókért Alapítvány által indított gyűjtésről korábban már hírt adtunk. Mint írtuk, a több mint 20 éve szolgáló tűzoltó főtörzsőrmester, Gájer István látását csak műtéti úton lehet megmenteni, melynek 980 ezer forint a költsége. A négy gyermekét egyedül nevelő férfi önerőből nem tudja fizetni a beavatkozást, támogatás viszont nem érkezett rá, ezért indították a gyűjtést.

Pénteken már egymillió forintnál járt az összeadott pénzösszeg - mondta akkor Hócza György, a Tűzoltókért Alapítvány elnöke. Hozzátette. rehabilitációnak is komoly költsége van, így vasárnapig még folytatják a gyűjtést, bíznak benne, hogy záráskor 1,3 millió forint lesz a bankszámlán.

A gyűjtés mostanra lezárult, az alapítvány pedig azt közölte a honlapján, hogy sikeres volt az akció. Hogy pontosan mennyi pénz jött össze, azt nem közölték, azt viszont igen, hogy ebből egymilliót már át is utaltak, a fennmaradó részt pedig összesítés után továbbítják Gájer Istvánnak.

Gájer, aki 2015-ben az év tűzoltója volt, megható sorokban köszönte meg a segítséget.

"Kedves barátaim, kollégáim, ismerősök és ismeretlenek!

A szemműtétemre szánt pénzösszeg a segítségetekkel összejött.

Nem hiszem, hogy szavakkal ki lehet fejezni azt a hálát, amit érzek.

Viszont ezúton is szeretném megköszönni nektek azt a rengeteg segítséget, amit tőletek kaptam!

És köszönöm az Alapítványnak a közreműködést.

Még egyszer köszönöm".

Forrás: pecsistop.hu