A TAKA kikérte: így használja a PSN a kormány csodás ajándékát

2019. május 20. 22:03 2019. máj. 20. 22:03

Vári Attilát a vállán hordta a lakájmédia, amikor 890 milliós állami támogatást kapott az általa vezetett pécsi önkormányzati sportcég. Mi már akkor megírtuk, hogy ez az önállóságát vesztett Pécs totális megalázása, a pénz meg a cég működésére kell. A TAKA 2019-nek köszönhetően most itt vannak az eddigi adatok is az önzetlen állami ajándék felhasználásáról.

Amint arról beszámoltunk: február elején Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos személyesen fogott kezet Vári Attila PSN Zrt-vezérrel, midőn az állam 890 millió forintot injekciózott a városi sportcégbe.

Oly korban történt mindez, amikor a pécsi önkormányzat propagandalapjából naponta dőlt Vári Attila – joggal hihette akkoriban az egyszeri polgár, hogy még polgármesterjelölt is lehet belőle. Ezen konkrét ügyben szentté is avatta volna a lakájmédia, ha ennek nem lenne hosszas, bonyolult és a Fidesz kormányzati eszközeivel (egyelőre) nem befolyásolható folyamata:

„Vári Attila 890 milliót lobbizott ki a pécsi gyereksportra”

„az összeg alapvetően a pécsi gyerekek és fiatalok sportolását segítheti elő”

„a mostani, csaknem egymilliárdos kormányzati támogatás ... egyértelműen Vári Attila közbenjárásának köszönhető.”

„... a kormányfő értékeli Vári Attila érdemeit, amit az elmúlt években a pécsi sportért tett, a támogatással a kormányzat egyben elismeri azt a munkát, ami itt folyik, a pécsi sportélet irányítása a jövőben is számíthat a kormányzat támogatására.”

Ám mi már akkor rávilágítottunk arra a végtelenül szomorú tényre, hogy nem történt más, mint hogy a gazdasági önállóságát a magyar megyei jogú városok sorában elsőként elvesztett Pécs végtelenül megalázó helyzetbe került, és a kormány lélegeztetőgépe tartja életben. A 890 millió pedig nem ajándék, de még csak nem is a gyermekek sportolását segíti elő, hanem egyszerűen az az összeg, ami nélkül a PSN Zrt. működése ellehetetlenül, a dolgozók pedig nem kapják meg a fizetésüket.

Az ügyben a TAKA 2019 nevű szervezet adatkéréssel fordult a PSN Zrt-hez. A kérelmet, a kapott választ és az adatokat Facebook-oldalukon osztották meg. Annyit elárulhatunk: nem tévedtünk, az állami injekció más források mellett a cég működését és a dolgozók bérét szolgálta.

Forrás: pecsistop.hu