Nyert az Emberség Erejével Alapítvány a pécsi önkormányzat elleni perben

2019. május 22. 12:51 2019. máj. 22. 12:51

Elmarasztalta a pécsi önkormányzatot a Pécsi Ítélőtábla az Emberség Erejével Alapítvánnyal kapcsolatos ügyben. A pécsi önkormányzatnak negyedmillió forintot kell fizetnie, amiből az alapítvány díjat hoz létre. Páva Zsolt és Hoppál Péter ugyanakkor kimaradt az ítéletből.

Az Emberség Erejével Alapítvány szerdán közölte a Facebook-oldalán, hogy elmarasztalta a bíróság a pécsi önkormányzatot a két fél közt fennálló perben.

"Elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatát, mint elsőrendű alperest az Emberség Erejével Alapítvány személyiségi jogainak megsértésében, s az önkormányzatot 250 000 forint sérelemdíj megfizetésére, illetve hivatalos közlemény kiadására kötelezte. Ezzel részben helyt adott keresetünknek.

A Pécsi Ítélőtábla ítélete nemcsak a pécsi önkormányzat, de több magyarországi település hasonló, civileket támadó, a kormányzati propaganda részeként elfogadott nyilatkozataira is irányadó lehet.

Ugyanakkor morálisan elfogadhatatlannak és abszurdnak tartjuk, hogy Páva Zsolt és Hoppál Péter alperesek felelősségét nem állapította meg a bírói tanács, s a nyilatkozat visszavonására sem kötelezte az önkormányzatot"

- írja az alapítvány a bejegyzésében.

Az ügy előzményeiről ebben a cikkben írtunk utoljára.

Az Emberség Erejével Alapítványt a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) segítette a perben. Az alapítvány a Pécsi Ítélőtábla döntését elfogadta, a részükre megítélt 250 ezer forintból egy a civil kurázsit elismerő díjat alapítanak.

Forrás: Pécsi STOP