Már megint módosították a pécsi tűzoltólaktanyák közbeszerzését

2019. május 24. 09:03 2019. máj. 24. 09:03

Ismét hosszabbítottak a pécsi tűzoltólaktanyákra kiírt közbeszerzés jelentkezési határidején - derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Az indok szerint a túl sok ajánlattevő miatt kellett újfent tolni a dátumot.

Mint ismert, eredetileg május 7-ig várták az ajánlatok beérkezését annál a pécsi közbeszerzésnél, mely a meglévő megyeszékhelyi tűzoltólaktanya átalakításáról és egy új laktanya felépítéséről, valamint egy kisebb Tüzér utcai tűzoltóőrs létrehozásáról szól. Május elején azonban kiderült az uniós közbeszerzési értesítőből (TED), hogy a pályázatok benyújtásának határidejét szinte az utolsó pillanatban május 22-ig kitolták - írtuk korábbi cikkünkben. (Ráadásul volt már tavaly szeptemberi határidő is a régi laktanya bontására és mellette egy új épület felhozására, ahogy az önkormányzati lap tavalyi cikkében olvasható.)

A pécsi Engel János úti tűzoltólaktanya eléggé rossz állapotban van már évek óta, a felújításról, illetve egy új laktanya megépítéséről már bő egy évtizede lehet hallani a városban. Az eredeti tervek szerint - amely 2016-os kezdési dátummal számolt - a régi laktanya mellé építik meg a korszerű új létesítményt, a régi épületet pedig visszabontják, és ott raktárak, garázs, konditerem és egyéb más kiszolgálóhelyiségek lesznek kialakítva.

A Tüzér utcában egy önkormányzati telekre egy kisebb laktanyát tervez felépíteni a katasztrófavédelem, a cél pedig a vonulási idő rövidítése Pécs nyugati részén, valamint a megyeszékhelytől nyugatra elterülő térségben.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerdai számában azonban ismételten megjelent egy korrigendum a közbeszerzéssel kapcsolatban.

A dokumentum szerint az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje változott meg ismét, a május 22-ei határidőt június 17-re módosította a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ebből leginkább arra lehet következtetni, hogy a 22-ei határidőig nem, vagy csak alig pár ajánlat érkezhetett be a közbeszerzésre.

Frissítés:

Cikkünkre reagálva a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság péntek kora délután azt közölte, az említett ajánlattétel meghosszabbításáról még az ajánlatok beérkezése előtt döntés született, arra éppen a sok ajánlattevő és az általuk feltett számos tisztázó kérdés alapos megválaszolása érdekében volt szükség.

A Tüzér utcai telekről korábban azt írtuk, hogy közművesített, az igazgatóság szerint még nem az. A közművesítés kialakításához az önkormányzat is hozzájárul, a kivitelezést a BM OKF koordinálja.

Forrás: Pécsi STOP