A régióban fogy a legjobban a magyar

2019. május 28. 14:21 2019. máj. 28. 14:21

Erősen fogy a népesség a dél-dunántúli régióban, a KSH legfrissebb népmozgalmi adatai szerint ebben a régióban volt az egyik legnagyobb a halálozás és a legkevesebb az élveszületés száma 2019 első negyedévében.

Fogy a magyar

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint tovább folytatódott Magyarország lakosságának természetes fogyása, ugyanis a halálozások nagyobb számot értek el, mint az élveszületések.

Mint a gyorstájékoztatóban olvasható, az előzetes adatok szerint 2019. első negyedévében (január-március) a születések száma országosan 4,3 százalékkal kevesebb, míg a halálozások száma 1,6 százalékkal több volt, mint 2018 első negyedévében. Emiatt a természetes fogyás 10 százalékkal, 1524 fővel nőtt az egy évvel korábbi vizsgált első negyedévhez képest.

Idén márciusban ugyanakkor - a tavalyi márciushoz viszonyítva - kissé javult a természetes fogyás mutatója. A gyorstájékoztató szerint 2019 márciusában

  • "6920 gyermek született, 3,1%-kal, 220 újszülöttel kevesebb, mint 2018 harmadik hónapjában.
  • 11 373 fő vesztette életét, ami 15%-kal, 2006 fővel kevesebb az előző év azonos havinál.
  • A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. márciusi 6239-cel szemben 4453 fő volt, ez 29%-os javulást jelent.
  • A házasságkötések száma lényegében változatlan maradt, 2746 pár lépett frigyre, ami 0,3%-kal, mindössze 9 házasságkötéssel kevesebb a 2018 márciusinál."
  • Ugyanakkor idén január elseje és március vége között 20830 gyerek jött világra, ami 4,3 százalékkal (946 fővel) elmaradt a tavalyi első negyedéves adatoktól. (Januárban 5,4, februárban 4,5, míg márciusban 3,1 százalékkal kevesebb élveszületés történt az országban a 2018. január-márciusi adatokhoz képest.)

    Az idei első negyedévben 37578 fő halt meg, 578 fővel többen, mint az előző évi első negyedévben. "A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. 2019. januárban 20, februárban 2,6%-kal többen, márciusban viszont 15%-kal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban" - áll a gyorstájékoztatóban.

    Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozási szám emelkedése miatt a természetes fogyás a tavalyi első negyedéves 15224-gyel szemben 16748 fő volt, ami 10 százalékos növekedést jelent.

    Az idei első negyedévben 1000 élveszületésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami a gyorstájékoztató szerint 0,8 ezrelékpontos növekedést jelent a tavalyi első negyedév adataihoz képest. A házasságkötéseknél nem volt számottevő a változás: míg 2019. első negyedévében 2746 pár házasodott meg, addig tavaly ilyenkor mindössze kilenccel több pár lépett frigyre.

    Az egyik legnagyobb születésszám-csökkenést a régióban mértek

    A KSH adatai szerint minden régióban mérséklődött a születések száma az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévhez képest, ám a legnagyobb mértékű visszaesést a Nyugat-Dunántúlon (11,6 százalék) és a Dél-Dunántúlon (7,8 százalék) mértek.

    Halálozásban a legjelentősebb növekedést ugyancsak ebben a két régióban tapasztaltak az idei első negyedévben: a Dél-Dunántúlon 6,5 százalék, míg Nyugat-Dunántúlon 3,1 százalék volt a növekedés. (Egyébként Budapestet és Pest megyét kivéve - ahol csökkent - mindenhol növekedett a halálozások száma.)

    A természetes fogyás minden régióban növekedett a KSH gyorstájékoztatója szerint: "a születések számának számottevő mérséklődése és a halálozások számának országos átlagot meghaladó növekedése következtében Dél-Dunántúlon, az élveszületések jelentős visszaesése miatt pedig Nyugat-Dunántúlon emelkedett a legnagyobb mértékben" (ez 20,9 százalékot, illetve 19,5 százalékot jelent az adatok szerint).

    A házasságkötések számában a dél-dunántúli régió -7,7 százalékos csökkenést ért el, amellyel az ötödik a régiók között.

    Forrás: Pécsi STOP/KSH