Fáklyás felvonulással tüntetnek a tudomány szabadságáért Pécsen

2019. május 30. 13:26 2019. máj. 30. 13:26

Szombat estére szervez fáklyás felvonulást Pécsen a Momentum, a Magyar Tudományos Akadémia intézményhálózatának tervezett kormányzati lenyúlása ellen protestálnak.

Mint ismert, a Fidesz-kormány (azon belül is leginkább Palkovics László miniszter) több hónapja próbálkozik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának leválasztásával az MTA-ról. Bár korábban már voltak kompromisszumos megoldási javaslatok, egy új tervezet szerint ezekből semmi nem valósulna meg, a kormány ingyen nyúlná le a kutatóhálózatot az MTA-tól.

A Momentum pécsi szervezete ennek kapcsán szervez fáklyás tiltakozó felvonulást június elseje (szombat) estéjére.

A felvonulás gyülekezőhelye a Kossuth téri Széchenyi-szobornál lesz 20 órától, a menet 20:30-kor indul meg az MTA pécsi székházához.

A tervek szerint egy rövid megállót tartanak a Barbakánnál a hegymenet előtt, ott lesz lehetőség csatlakozni a menethez, illetve vizet biztosítanak a résztvevőknek a szervezők.

Az MTA-székháznál két rövid beszéddel és "egy kis akcióval" készül a Momentum - olvasható a rendezvény Facebook-oldalán.

Forrás: Pécsi STOP