Nagyon nem halad a munka a májusban beázott kaposvári iskolában

2019. június 19. 10:27 2019. jún. 19. 10:27

Sajtóhírek szerint nem halad a május elején totálisan beázott kaposvári Gárdonyi tagiskola felújítása. A szülők petíciót írtak, mert úgy vélik, ilyen munkatempó mellett nem lesz őszre kész az iskola.

A Kapos-T cikke szerint egy petíció kering egy ideje már a neten, amelyben a május elején totálisan beázott Gárdonyi tagiskola helyzetéről van szó.

Mint ismert, május első hétvégéjén a nagy esőzések miatt beázott a kaposvári iskola, ugyanis az iskola épp felújításon esett át és a tetőt is csak fólia fedte - írtuk akkori cikkünkben.

A Kapos-T szerint korábban azzal nyugtatták a szülőket és tanárokat, hogy szeptemberre visszamehetnek a Gárdonyiba (a beázás után a Klebelsberg kollégiumban tartották meg az órákat, ahová busszal vitték a 250 gyereket), ám a neten keringó petíció szerint ez lehet, hogy mégsem jön össze.

A petícióban írtak szerint ugyanis a javítást végző cég - Szemeco Kft., amely ugyanaz, mint akik anno a felújítást végezték, mikor beázott az egész iskola - munkásai jó egy hete teljesen levonultak a területről. Másrészt a szeptemberi kezdés lehetőségét az is gyengíti, hogy az iskola még mindig életveszélyesnek van ítélve, így bent munkálatokat még nem végeztek, pedig a belső infrastruktúrára, felszerelésekre is ráférne a csere a beázás után. Ráadásul azóta további beázások is történhettek a cikk szerint.

A petícióban Szita Károly fideszes polgármestert arra szólították fel a szülők, hogy hasson oda jobban a felújítást végző cégre - amely több városi beruházást elnyert már a múltban -, hogy időben, tanévkezdésre elkészüljön az iskola.

"Amennyiben a szülői köösség továbbra is azt tapasztalja, hogy a helyzetet a vállalkozó nem kezeli a súlyának megfelelően, szomorúan ugyan, de egyéb fórumokon fogunk segítséget kérni a megoldás érdekében"

- olvasható a petíció végén.

Forrás: Pécsi STOP/Kapos-T