Komlón is pluszpénz kellett a vásárcsarnokra

2019. június 29. 11:28 2019. jún. 29. 11:28

Csaknem 140 millió forintos kiegészítő támogatást kapott Komló a város vásárcsarnokának korszerűsítésére a kormányzattól - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.

Komló vezetői azután kértek segítséget a kabinettől, hogy kiderült, a beruházás költségei jelentősen meghaladják a pályázat összeállításakor számított összeget, a Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből biztosított félmilliárd forintot.

A kormányhatározat szerint a törvény által lehetővé tett maximális összeget, mintegy 140 millió forintot kapott Komló a rekonstrukció befejezésére - írták a közleményben. A mintegy 700 millió forintos beruházás megindításához szükséges további ötvenmillió forint hitelből fedezi a helyhatóság.

A kommünikében Polics József (Fidesz-KDNP) polgármestert idézve kitérnek arra, hogy a kiegészítő források lehetővé teszik az eredeti tervekben szereplő teljes műszaki tartalom megvalósítását. Reményeik szerint az adventi hetekben az árusok már visszatérhetnek a már felújítás alatt álló csarnokba.

Korábban a komlói önkormányzat azt közölte az MTI-vel, hogy a modernizálás során elbontják a használaton kívüli és rossz állapotú épületeket, kicserélik a belsőgépészeti és villamossági rendszert, külső hőszigetelést és új nyílászárókat építenek be az akadálymentesre tervezett épületbe. Az árusító terület a jelenlegi mintegy ötezerről csaknem tízezer négyzetméterre nő, az új, tágas parkolókkal együtt a fejlesztések 12 500 négyzetméteres területet érintenek.

Pécsen egyébként már 2014 óta ígérgeti a fideszes városvezetés az új vásárcsarnokot, de eddig sok minden nem történt az ügyben. Az utolsó hír az volt, hogy plusz félmilliárd forint kell a beruházásra - a szerk.

Forrás: MTI