Helyettes államtitkár lett a kaposvári színházigazgatóból

2019. június 29. 19:59 2019. jún. 29. 19:59

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen területen kamatoztathatja képességeit Fülöp Péter, mert hogy hivatalosan július elsejétől látja el feladatát.

A Magyar Közlöny 113. számában megjelent miniszterelnöki határozat szerint Orbán Viktor miniszterelnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője, Kásler Miklós javaslatára - és azzal egyetértésben - helyettes államtitkárrá nevezte ki dr. Fülöp Pétert.

A pozíciót július elsejétől foglalhatja el a "civilben" a kaposvári Csiky Gergely Színházat igazgató, eredetileg jogász-közgazdász végzettségű Fülöp.

Hogy mi lesz a feladata, az a nyúlfarknyi határozatból nem derül ki. A kormány honlapján egyelőre még nincs nyoma a kinevezésnek, Fülöp Péter neve még nem jelent meg az EMMI helyettes államtitkárainak sorában.

Fülöp Péter egyébként tavaly nyár elején lengette be egy interjúban, hogy miniszteri biztosi posztot kapott a kormánytól - de bővebbet a feladatáról nem árult el. Akkor a Pécsi STOP megkereste az EMMI-t, ám a minisztérium fél évig cseszett válaszolni a kérdéseinkre.

Idén februárban aztán kiderült, hogy Fülöp Péter időközben - 2018. szeptemberétől - nem miniszteri biztos, hanem politikai főtanácsadóként dolgozott Fekete Péter kulturáért felelős államtitkár mellett. (Fekete Péter egyébként az államtitkársága mellé megkapta a cirkuszművészeti miniszteri biztosi posztot a napokban.)

Fülöp Péter 2016 szeptembere óta vezeti a kaposvári színházat - akkor az előző igazgató Rátóti Zoltán családi okokra hivatkozva lemondott a posztról, és helyette lett megbízott igazgató az addig gazdasági vezető Fülöpből.

Azóta sikerült négy idősebb színészt kirúgnia, akik végül jogerősen megnyerték a munkaügyi pert, amely szerint nem bocsáthatták volna el őket.

Fülöp Pétert tavaly nevezték ki igazgatónak a Csiky Gergly Színház élére, a posztra kiírt pályázat eléggé érdekesen volt módosítva a Színház.hu szerint. A lap szerint a kiírás "felsőfokú színészvégzettség és az öt éves, színházi szakmai gyakorlat mellett a jogász és a közgazdász képzettséget is szakirányú végzettségként fogadja el, emellett a hároméves, előadó-művészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlat is kiválthatja a fél évtizedes szakmai múltat. Fülöp Péter pedig a pályázat kiírásakor éppen három éve dolgozott a kaposvári színházban, valamint jogász és közgazdász diplomával is rendelkezik."

Fülöp regnálása alatt indult el 2016 novemberében a Csiky Gergely Színház kilencmilliárdon felüli összegből történő felújítása - amelyet már eddig is érdekes esetek kísértek -, a rekonstrukciónak eredetileg tavaly októberre kellett volna elkészülnie, ám jó egyéves csúszásban van a beruházás. A jelenlegi tervek szerint a társulat október 23-án a Nemzeti Színházi igazgatója, Vidnyánszky Attila rendezte Csiky-darabbal (Buborékok) nyithatja meg az évadot.

Hogy a helyettes államtitkári munka mellett lesz-e ideje Fülöp Péternek a kaposvári színház igazgatására, az egyelőre nagy kérdés.