Gazdasági csőd, morális válság - ezek ellen lépett szövetségre az ellenzék Pécsen

2019. július 1. 14:25 2019. júl. 1. 14:25

Vasárnap írták alá a pécsi ellenzékiek az őszi önkormányzati választásra szóló együttműködési megállapodást. A dokumentum szerint Pécs a Fidesz alatt gazdasági csődbe és morális válságba jutott, az ellenzékieknek pedig közös felelőssége ezt rendbe tenni. Nagyobb átláthatóság, nulla korrupció, civilek és szakmai műhelyek bevonása - ezek a céljai az ellenzéki együttműködésnek.

Mint ismert, június utolsó napján, vasárnap délelőtt írta alá az együttműködést Pécsen az MSZP, a Momentum, a DK, a Jobbik, a Párbeszéd és a Forum Sopianae Egyesület a Mellár Tamás vezette Mindenki Pécsért Mozgalommal, hogy az őszi önkormányzati választáson Péterffy Attila polgármesterjelöltségét támogatják és közösen indítanak jelölteket a 18 pécsi körzetben.

Az LMP pár hete kilépett az együttműködésből, szombaton azonban egy közleményben jelezték, hogy pár nap múlva előállnak egy ötlettel az ügyben. Erről bővebben itt lehet olvasni.

Az együttműködési dokumentumban szó van arról, hogy a Fidesz morális válságba és gazdasági csődbe vitte a várost, a kormánypártiak nem tudtak mit kezdeni az Európa Kulturális Fővárosa projekttel, a városi ingatlanokat jelzálog terheli, az utóbbi években rengetegen hagyták el a várost. Az is olvasható a megállapodásban, hogy az Emberség Erejével Alapítvánnyal szemben hozott fideszes intézkedések is mennyire jellemzték a kormánypárt civil szférához való hozzáállását.

"Mindezek ébresztettek rá bennünket, hogy a közöttünk lévő ideológiai különbségek ellenére a város jövője szempontjából közös a felelősségünk, azaz nem hagyhatjuk, hogy ez így menjen tovább! Készek vagyunk arra, hogy az idei őszi önkormányzati választással új időszámítást kezdjünk Pécs életében"

- áll a dokumentumban.

Az együttműködésben azt is leszögezték a részvételt választók, hogy együttműködésük nemcsak a választásra, hanem utána a közös és kiszámítható városirányításra is kiterjed majd.

Az együttműködést választó ellenzéki erők több célt is megfogalmaztak a megállapodásban:

  • az önkormányzat és cégei működésének hatékonyságának azonnali és érezhető növelési a demokratikus irányítás eszközeinek és a személyre szóló felelősség érvényesítésének kiterjesztésével;
  • kiszámítható gazdaságfejlesztés;
  • a közbiztonság és a lakhatás területén már a ciklus első felében minőségi változást jelentő javulás elérése;
  • lehető legteljesebb átláthatóság
  • korrupcióval szembeni nulla tolerancia
  • széles együttműködés a civilekkel és szakmai műhelyekkel.
  • Ezen célok elérésével szeretnék az együttműködést aláírók elérni, hogy Pécs "egy élhető, egymást segítő, társadalomszervező erővel bíró várossá fejlődjön."

    Az ellenzéki együttműködési megállapodás teljes szövege itt olvasható:

    Megállapodás Pécs demokratizálásáról, a város jövőjéről

    A Fidesz és segédcsapatai gazdasági csődbe és morális válságba taszították városunkat. A Páva Zsolt által vezetett pécsi közgyűlési többségnek köszönhetően az önkormányzat ingatlanait jelzálog terheli, így a város önálló gazdálkodási képessége megszűnt. Pécs az elvándorlás tekintetében is az ország egyik legnagyobb vesztese. Az 1990 óta elvándorlók közel fele 2012 és 2014 között távozott Budapestre vagy külföldre. Az Emberség Erejével Alapítvány meghurcolása mindent elmond a pécsi Fidesz-es többség civil szférához való hozzáállásáról. Az is a pécsi városvezetés tehetetlenségét bizonyítja, hogy nem tudtak mit kezdeni az ölükbe hullott ’Európa Kulturális Fővárosa’ programmal. Városunk egyre súlytalanabb voltát jelzi, hogy Páva Zsolt polgármester képtelen volt a Pécs vonzáskörzetébe tartozó településekkel érdemi és partneri viszonyt kialakítani.

    Mindezek ébresztettek rá bennünket, hogy a közöttünk lévő ideológiai különbségek ellenére a város jövője szempontjából közös a felelősségünk, azaz nem hagyhatjuk, hogy ez így menjen tovább! Készek vagyunk arra, hogy az idei őszi önkormányzati választással új időszámítást kezdjünk Pécs életében.

    Ezért az őszi önkormányzati választáson a széleskörű érdekek, értékek és vélemények figyelembe vételével is működőképes kompromisszumok megkötésére kész közgyűlési többséget kívánunk létrehozni. Ennek biztosítására a Mindenki Pécsért Egyesület égisze alatt az aláíró szervezetek Péterffy Attila személyében közös polgármesterjelöltet és mind a 18 pécsi egyéni választókerületben közös önkormányzati képviselőjelöltet indítanak. A közös képviselőjelöltek neveit megfelelő időben nyilvánossá tesszük. Ez az együttműködés nem csak a választásra, hanem az azt követő közös és kiszámítható városirányításra köttetett.

    Célunk, hogy a demokratikus irányítás eszközeinek és a személyre szóló felelősség érvényesítésének eddig nem tapasztalt kiterjesztésével az önkormányzat és cégei működésének hatékonysága azonnal és érezhető módon javuljon. Célunk, hogy elősegítsük a város gazdaságának kiszámítható fejlesztését, a közbiztonság és a lakhatás területén pedig már a ciklus első felében minőségi változást jelentő javulást biztosítsunk.

    Célunk, hogy a lehető legteljesebb átláthatóság megteremtésével felkeltsük a választók érdeklődését a közügyek iránt. A korrupcióval szembeni nulla toleranciánk mellett az átláthatóság önszabályozó módon is segíti, hogy a korrupció kikerüljön Pécs közéleti szótárából.

    Szélesre tárjuk a kapukat a civil szervezetek és a szakmai műhelyek előtt, hogy Pécs egy élhető, egymást segítő, társadalomszervező erővel bíró várossá fejlődjön.

    Azért írtuk alá ezt a megállapodást, azért döntöttünk a felelős együttműködés mellett, hogy a közgyűlési többség birtokában megváltoztassuk Pécs politikai légkörét, komfortossá tegyük a város közéletét.

    Forrás: Pécsi STOP