Körmönfont matekkal, fintorogva koordinálna Pécsett az LMP

2019. július 2. 21:31 2019. júl. 2. 21:31

Kedd este végre kiadta a szombaton beígért közleményét az LMP arról, hogy akkor végül mit is akarnak ők Pécsen az őszi önkormányzati választáson. Mint kiderült, elállnak attól, hogy Péterffy Attila ellenzéki polgármesterjelölt ellenében saját aspiránst indítsanak, viszont lesznek saját jelöltjeik és visszalépést is kérnek.

Megnyilatkozott végre az LMP baranyai csoportja, hogy mit is szeretnének ők tulajdonképpen az őszi önkormányzati választáson csinálni.

Mint ismert, pár hete épp az LMP volt az, amely az egyre inkább formálódó pécsi ellenzéki összefogásból kihátrált, majd zsarolást emlegetett.

Múlt szombat este az LMP egy másik közleményben jelezte, hogy ugyan egyszer már kihátrált az egész összefogásból, de lennének feltételei, amiket majd július 2-án, kedden jelentenek be.

Múlt vasárnap az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, a Forum Sopianae egyesület, valamint Péterffy Attila és Mellár Tamás aláírta az együttműködési megállapodást - a céljaikról bővebben itt írtunk. Akkor jelezték, hogy az LMP politikusait továbbra is várják az egyeztetésekre.

Az LMP a kedd esti közleményében bejelentette azokat a feltételeket, amelyek alapján hajlandóak visszaállni az összefogásba, ám azt is leírták, hogy a DK verte szét a korábbi összefogást, és szorította ki őket abból.

A közlemény szerint emiatt ők külön képviselőjelölteket indítanak és listát állítanak, de nyolc képviselői helyen hajlandóak lesznek visszalépni, de csak azon ellenzéki képviselőjelöltek javára, akik elfogadnak egy zöld minimumprogramot, valamint nem vettek részt személy szerint "a 2009-ben megbukott, a várost eladósító városvezetésben."

Azt is leírta az LMP, hogy ugyan továbbra sem értenek egyet Péterffy személyével, de nem fognak ellene másik polgármesterjelöltet állítani.

Mindezekért cserébe azt kérik, hogy a pártok "két körzetben léptessék vissza jelöltjeiket pártunk javára, ami által biztosítható lesz a városban a zöld politika, a fenntarthatóság, a civil kontroll képviselete."

Az LMP közleményének teljes szövegét az alábbiakban lehet olvasni:

Pécsett a Fidesz leváltása fontosabb, mint az ellenzéki osztozkodás

A pécsi Fidesz megbuktatása alapvető feladat. Az ellenzék pártjai az elmúlt hetekben többet foglalkoztak saját magukkal, mint a pécsiek érdekével. Az LMP azon városokban, ahol tisztességes feltételeket támasztottak az ellenzéki szervezetek, rész vesz választási együttműködésekben, ez történik például Komlón. Ugyanakkor Pécsen olyan megállapodás körvonalazódik, ami nem visz minket közelebb a győzelemhez.

A pécsiek ennél többet érdemelnek: az ellenzéki pártoknak magukon kell kezdeniük a változást és bemutatni, hogy képesek tisztességesen együttműködni.

Az LMP megdöbbenve vette tudomásul, hogy a Demokratikus Koalíció helyi szervezete, élén a város volt (szocialista) alpolgármesterével, szétverte a korábban létrejött ellenzéki együttműködést. A kialakult helyzetben az együttműködésből kiszorított LMP nem tehet mást, mint saját jelölteket és önálló listát állítani. A körzetekben ugyanakkor nyitottak vagyunk a koordinációra.

Az LMP vállalja, hogy 8 körzetben visszalépteti jelöltjeit - olyan jelöltek számára, akik személy szerint nem vettek részt a 2009-ben megbukott, a várost eladósító városvezetésben, és egyetértenek egy zöld minimumprogram képviseletében. Vállaljuk továbbá, hogy nem állítunk polgármesterjelöltet, annak ellenére, hogy Péterffy Attilával kapcsolatos aggályainkat fenntartjuk. Cserébe azt várjuk el az ellenzéki szervezetekről, hogy két körzetben léptessék vissza jelöltjeiket pártunk javára, ami által biztosítható lesz a városban a zöld politika, a fenntarthatóság, a civil kontroll képviselete.

Minden olyan javaslatot támogatni fogunk, amely a pécsiek érdekét szolgálja. De nem asszisztálunk ahhoz sem, hogy korábban megbukott városvezetők térjenek vissza a hatalomba. Kíméletlenül rávilágítunk a mutyigyanús ügyekre, függetlenül attól, hogy azok mely időszakhoz, mely politikai oldalakhoz köthetők. A fejlődő, fenntartható, zöld Pécs megvalósításáért dolgozunk.

A kialakult helyzetben ezt tekintjük az utolsó olyan lehetőségnek, amellyel megteremthető a Fidesz leváltása. Bízunk abban, hogy a józan belátás érvényesül az ellenzéki szervezetek körében, és nem a pozíciók megszerzése.

A döntés Péterffy Attila és csapata kezében van, mi elmondtuk a vállalásainkat, csak rajtuk múlik, hogy lesz-e teljeskörű ellenzéki együttműködés Pécsen.

az LMP Baranya megyei elnöksége

Forrás: Pécsi STOP