Az LMP furcsa ajánlata lepattant a pécsi ellenzéki szövetségről

2019. július 3. 18:59 2019. júl. 3. 18:59

A számos pártot és civil szervezetet is tömörítő pécsi ellenzéki összefogást nem nyűgözte le az LMP "kicsit veletek, de azért inkább függetlenül" ajánlata - inkább idézte szerintük 2018 tavaszát. Röviden: nem fogadták el.

Keddig várt a pécsi ellenzéki összefogás arra, hogy a korábban több éles hangvételű közleménnyel előrukkoló LMP újabb/végső ajánlatot tegyen arra, hogy miként látnák saját szerepüket a pécsi Fidesz leváltásában. Késő este meg is érkezett az ajánlat, amiből kiderült: az LMP sajátosan értelmezi az összefogást, kicsit belelógatná a lábujját, de elmerülni benne azért nem szeretne úgy, mint a többiek.

A labda a polgármesterjelöltet, civileket és az ellenzéki pártokat tömörítő pécsi ellenzéki összefogásnál pattogott, akik szerdán az alábbi közleményben reagáltak:

"Június 30-án, vasárnap ellenzéki pártok, szervezetek és egy független polgármesterjelölt írt alá fontos megállapodást városunkban. Ennek értelmében az így létrejött szövetség közösen állít polgármesterjelöltet, és körzetenként egy képviselőjelölttel vág neki az októberi választásnak Pécsett. Határozott céljuk a Fidesz leváltása. A megállapodást hosszas és komoly előkészítő munka előzte meg, az ellenzéki összefogás sokáig várt az LMP helyi szervezetének állásfoglalására is.

A párt kedden este kiadott közleményét mi, a pécsi ellenzéki összefogás résztvevői nem tudjuk elfogadni. Az LMP által felvázolt javaslat a Fidesz kottáját idézi, amiből a párt 2018-as parlamenti választáson is játszott itt Pécsett.

Az ellenzéki összefogás továbbra is nyitott minden párt, szervezet és személy számára, amely valóban hisz a demokratikus fordulatban és Pécs városának újra fejlődő pályára állításában."

Forrás: Pécsi STOP