Mindenki szembe száguld az LMP autópályáján

2019. július 4. 11:19 2019. júl. 4. 11:19

Szegény magyar ember kicsi zöldpártja, egyszerűen semmi nem jön össze nekik. Mennek, mennek előre a Fidesz leváltásához vezető sztrádán, de egyszerűen mindenki szembe jön. Mindenki. Már megint.

Rendkívül ambiciózus közleménnyel rukkolt elő az LMP baranyai elnöksége a pécsi ellenzéki együttműködésben való részvételüket illetően. Koordinálnának ők valamelyest, voltaképpen két körzetet szeretnének, cserébe 8-ban visszalépnek, de csak olyan 8-ban, ahol olyanok indulnak, akik korábban nem indultak, vagy legalábbis nem vettek részt 2009-ig a város vezetésében, nota bene, nem komcsik, vagy ha libsik, hát nem a régiek.

Valahogy így.

Jöttek is szebbnél szebb mondatok, hogy hát miszerint „Pécsett a Fidesz leváltása fontosabb, mint az ellenzéki osztozkodás”, „az ellenzék pártjai az elmúlt hetekben többet foglalkoztak saját magukkal, mint a pécsiek érdekével”, meg hogy „a pécsiek ennél többet érdemelnek: az ellenzéki pártoknak magukon kell kezdeniük a változást és bemutatni, hogy képesek tisztességesen együttműködni”.

Akkor nézzük. Vasárnap gyakorlatilag az összes ellenzéki párt aláírta Mellár Tamás Mindenki Pécsért egyesületével és Péterffy Attila független polgármesterjelölttel azt a megállapodást, amely egy rendkívül széles összefogást biztosít az őszi választásokra. Mindenki. Nem volt fintorgás, nem volt orrfelhúzás, pedig igen sokféle ember és szervezet képviseltette ott magát. Ott volt Mellár Tamás, aki korábban leszögezte: személy szerint nem támogatja Péterffyt. Ott voltak olyan pártok, amelyekben néhány évvel ezelőtt bizony még nem sok közös volt. Mégis aláírtak.

Akkor kinek fontosabb az osztozkodás? Akkor ki foglalkozik többet magával, mint a pécsiek érdekeivel? Kinek kellene magán bemutatni valamiféle változást?

Mitől olyan elképesztően különleges az LMP, hogy farokként megcsóválhassanak egy ilyen termetes kutyát?

Huszonegyedik századibb, mint a Jobbik vagy a Momentum?

Ellenzékibb, mint a Fidesszel 2009 óta dacoló erők?

Eredményesebbek, népszerűbbek mint a fintorgás nélkül együttműködő pártok bármelyike?

Két szörnyű érzésem van. Az egyik, hogy az LMP borzasztóan elmérte súlyát és jelentőségét. Azt, hogy miért kellene egy csomó szervezetnek olyan gesztusokat tenni feléjük, amit egymástól nem vártak el. Elég jól nézett volna ki a vasárnapi kézfogás, ha a Jobbik elnéz a DK, a Momentum az MSZP, Mellár Tamás meg mondjuk Péterffy Attila feje fölött.

Egyszerűen nem értem a koncepciót és az ambíciókat, meg hogy miként lehet, hogy a sztrádán, amin az LMP újra és újra száguld leváltani a Fideszt, mindig mindenki szembe jön.

Forrás: Gót