A leszakadó falvakra is áldoz a kormány hirtelen - Baranya is érintett

2019. július 7. 11:18 2019. júl. 7. 11:18

Több baranyai és somogyi falu is bekerült a kormány felzárkóztató programjába, melybe összesen 300 olyan települést vonnának be, amelyekre igazán ráférne némi anyagi segítség. Egy másik, hasonló célú programban három somogyi település szerepel.

Két gazdasági jellegű, a kisebb és leszakadó térségekben található településeknek szóló program elindításáról is határozatot hozott a kormány a napokban.

A Napi.hu cikke szerint az egyik a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja névre hallgat. Ebben a programban "a gazdasági mutatók alapján elmaradott településeken az önkormányzatoknak, valamint az ott működő, székhellyel vagy telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, továbbá az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen vagy közvetett tulajdonban álló gazdasági társaságoknak nyújtható támogatás" - olvasható a cikkben.

A lap szerint a támogatás keretösszege 5 milliárd forintot tesz ki, amelyből akár kisösszegű, 10 millió forintos támogatást is lehet nyújtani az igénylőknek visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában.

Ebbe a programba a Magyar Közlönyben megjelent határozat melléklete szerint 50 település lett beválogatva, zömmel a keleti országrészből. Ugyanakkor a listán megtalálható három somogyi település is: Gamás, Nagybajom és Somogysárd.

A másik program a "Felzárkózó települések" nevet kapta, itt "a cél az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal által készített legalacsonyabb komplex mutató alapján kiválasztott, mintegy 300 településen - a települések szakaszos bevonásával - hosszú távú fejlesztési program induljon" - áll a cikkben.

Idén ebbe a programba még csak 30 település került be, a módszertani támogatást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi. A Máltainak 2 milliárdos keretet biztosít a kormány, magára a programra pedig 8 milliárd forintot irányzott elő (de úgy, hogy ebből a másik, fentebb már ismertetett programra is lehet majd pénzt fordítani).

A 30 település közül több tartozik a dél-dunántúli régióba: Alsószentmárton (Baranya), Csököly (Somogy), Gyulaj (Tolna), Hirics (Baranya), Kastélyosdombó (Somogy), Kisszentmárton (Baranya), Lakócsa (Somogy), Téseny (Baranya). A baranyai települések zöme a megye déli részén található, ahol a munkanélküliség magas arányú, mivel helyben nem nagyon van munkalehetőség. A listán szereplő Alsószentmártonban példul közel 32 százalékos a munkanélküliek aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva.

Forrás: Pécsi STOP/napi.hu