Két áruházi tolvajt is elkaptak vasárnap Pécsen

2019. július 8. 10:52 2019. júl. 8. 10:52

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt és egy férfit, akik pécsi üzletekből akartak lopni.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "a rendőrségre 2019. július 7-én 12 óra 14 perckor érkezett bejelentés arról, hogy lopás történt egy pécsi áruházban. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 37 éves kiskunfélegyházi nő különböző kozmetikai szereket, valamint ékszereket próbált meg eltulajdonítani az üzletből úgy, hogy azokról eltávolította az áruvédelmi eszközöket. A rendőrök a nőt előállították, majd kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Ugyanezen a napon 18 óra körül egy másik pécsi áruházban egy 26 éves ivánbattyáni férfit fogtak el a rendőrök. A férfi három rúd szalámiról, és több ruhaneműről is eltávolította az áruvédelmi berendezést azért, hogy azokat ellopja. A rendőrök előállították, gyanúsítotti kihallgatásán ő is beismerte tettét. Ellene lopás elkövetése miatt nyomoznak a pécsi rendőrök" - áll a közleményben.

Forrás: Pécsi STOP/police.hu