Ügyesen észre- és elvette a pénztárcát, de már rendőrkézen van

2019. július 13. 12:43 2019. júl. 13. 12:43

A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 56 éves nőt, aki egy helyi áruház bevásárlókocsijából eltulajdonította a sértett pénztárcáját.

A nyomozás adatai szerint 2019. július 9-én 19 óra 15 perc körül egy dombóvári áruháznál ismeretlen tettes ellopta egy vevő bevásárlókocsiban felejtett pénztárcáját a benne lévő személyes okmányokkal, bankkártyákkal és készpénzzel együtt. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a dombóvári rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 56 éves nőt, akit 2019. július 11-én elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eset kapcsán a további eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgalati Alosztályán folytatják.

A rendőrség munkatársai minden törvény által biztosított eszközt igénybe vesznek, hogy a hasonló bűncselekményeket megakadályozzák, vagy az elkövetőket elfogják, de fontos, hogy az állampolgárok is tegyenek vagyonbiztonságuk érdekében. Az áruházak gyakran célpontjai a bűnelkövetőknek, ezért tartsák értékeiket szem előtt! A táskákat mindig zárják be és soha nem távolodjanak el értékeiktől! A bevásárlókocsikba helyezett dolgok csak akkor lehetnek biztonságban, ha a kocsit maguk előtt tolják és az értékekre mindig rálátnak - áll a rendőrök közleményében.
Forrás: police.hu