Hiába várták a nyaralásra szánt pénzt a csalódott pécsi óvodapedagógusok

2019. július 19. 09:06 2019. júl. 19. 09:06

Szép gesztus a pécsi önkormányzattól, hogy SZÉP kártyára utal pénzt a dolgozóinak. Ám az már többeknek hagyott a nyelv hátsó részén némi kesernyés lecsengést, hogy csúszott az utalás. Vannak óvodai dolgozók, akik csütörtökig nem kapták meg a pénzt, pedig a nyaralásra szánták.

A Pécsi STOP úgy tudja: a pécsi önkormányzat intézményei dolgozóinak kétszer 50 ezer forintot helyezett kilátásba az idei évre, SZÉP kártyára utalva. A cafeteria-féleség nyilván minden oktatás-nevelésben, vagy kulturális intézményben dolgozónak jól jön, minden rendben is van ezzel, a gesztus kedves.

Az azonban már többeknek szúrta a szemét, hogy az első részlet némileg csúszásban van. Úgy tudjuk, hogy vannak intézmények, amelyek dolgozói az elmúlt napokban megkapták az első 50 ezer forintot (a másodikat november környékére ígérték).

A lapunkat felkereső óvodai dolgozó nehezményezte, hogy bár azt ígérték, segítenek a város részéről a kártyaügyintézésben, azt végül önállóan és saját költségre kellett megcsináltatni.

Ami még ennél is keservesebb, hogy vannak olyan óvodák, amelyek dolgozói hiába várták a kártyára az összeget, az csütörtökig nem érkezett meg a kártyákra, pedig két alkalommal is ígérték korábban. Így vannak olyanok, akik a nyaraláshoz szerették volna felhasználni az összeget, erre végül nem volt esélyünk.

Lapunk az önkormányzathoz fordul, hogy kiderítse: mikor kapja kézhez mindenki a SZÉP-pénzeket.

Forrás: pecsistop.hu