MSZP: a Fidesz egy bűnözőt sem hagy az út szélén

2019. július 19. 10:54 2019. júl. 19. 10:54

Közleményben reagált az MSZP arra, hogy a Fidesz gyakorlatilag lehetetlenné teszi annak bizonyítását, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Az MTI megtagadta a közlemény kiadását – mi most megtesszük.

Orbán a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt Simonkával pózol, az országba csempészett Gruevszki pornósztárokkal partizik nálunk, a nemzet veje is szabadlábon – a Fidesz 19-re húzott lapot, amikor egy sumák törvénymódosítással gyakorlatilag kiradírozta a bűnszervezetben elkövetést a magyar jogból.

Az MSZP erre reagált csütörtöki közleményében, ám ennek kiadását a Magyar Távirati Iroda megtagadta.

A Hírklikk lehozta, és most mi is megtesszük:

„A Fidesz tényleg egyetlen bűnözőt sem hagy az út szélén. Nem számít, hogy külföldi vagy magyar, csak az a lényeg, hogy Orbán haverja legyen és akkor gondoskodnak róla. Gondoljunk csak a szökevény macedón exkormányfőre vagy a csalássorozatával lebukott miniszterelnöki vőre.

Most pedig a bűnszervezeteket működtető fideszes haverokon akarnak segíteni azzal, hogy megnehezítik az igazságszolgáltatás munkáját. Olyan szabályokat hoztak, amivel szinte lehetetlen lesz bebizonyítani a bűnszervezetben való elkövetést.

Simonka György és a többiek most már tudhatják, hogy a főnökük továbbra is gondoskodik róluk. Mindenki másnak pedig világos lehet, hogy a Fidesznek fontosabbak a bűnöző haverok, mint az igazságszolgáltatás.

MSZP Országos Központ"

Forrás: pecsistop.hu/Hírklikk