Ők a megye legpörgősebb lovagjai

2019. július 21. 12:00 2019. júl. 21. 12:00

Történelmi versenyeken remekelnek, történelmi előadásokat tartanak a siklósi Sárkányos Lovagrend tagjai. A sötét oldalukat kínzóeszközök készítésében is kiállításában élik ki, de valahogy annak is örül mindenki.

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a siklósi Sárkányos Lovagrend, ám a középkori hagyományőrzők elmúlt két hónapja az eddigieknél is sűrűbbre sikerült. (Mondjuk a hagyományőrzők hagyományosan a nyár gyermekei – a szerk.) Számos nemzetközi rendezvényen és történelmi versenyen vettek részt, ezek mellett sok szakmai előadást is tartottak.

Szlovéniában egyik kiemelt turisztikai attrakciójában, Bled várában is megfordultak, ahol elismerő oklevelet is kaptak. Ezt egy nemzetközi lovagi torna követte Horvátországban, ahonnan egy csoport 3. és egy torna 4. helyezést sikerült elhozniuk.

A helyi könyvtár nyári táborában gyerekekkel vívtak és ismertették meg eszközeiket Vincze Bernadett jóvoltából, míg a csapat barátja, Börcsök Jenő révén a rendőrök által használt holmikat próbálhatták ki a kisebbek.

Szabó Gergő, a Lovagrend vezetője elmondta: mindezek mellett folyamatosan dolgoztak a háttérben és két kiállítást is életre hívtak Szászváron és Pécsváradon.

A szászvári várkastélyban egy középkori kínzóeszközöket bemutató kiállítást készítettünk, amiben nagy érdeme van Keresztes Gyula csapattársunknak és barátunknak, hiszen elkészítette az eredeti eszközök másolatait – mondta Szabó Gergő. - A kiállítás megnyitóját összekötöttük egy hadtörténeti előadással is.

Pécsváradon páncéltörténeti kiállításuk nyílt ritka sisak- és páncéltípusokból a vár lovagtermében, amely a XIV. század végétől a XV. század második feléig mutatja be a középkor világát. A megnyitón, a Vár napján bemutatót és szakmai előadást tartottunk, de felépítettek egy korabeli tábori konyhát is.

A sárkányosok is csak a nyár közepénél tartanak, aki élőben is látni szeretné őket, néha pillantson rá közösségi oldalukra.

Forrás: pecsistop.hu