Minimum nettó 103 millió forint lesz a Horvát Színház befejezése

Azért írunk minimumot, mert ugye egyrészt mindenhol bruttót szokás számolgatni, másrészt meg Pécsen járunk, ahol mostanában az építkezéseket olyan nem várt akadályok szokták hátráltatni, mint az eső. Vagy a hegyen a kő.
 
Áprilisban volt egy éve, hogy letették a Pécsi Horvát Színház alapkövét, és a tervek eredetileg úgy szóltak, őszre már megújulva és kibővülve várja a látogatókat a teátrum.

Nem így lett, erről az egykori kivitelező szerint leginkább a rekord-esőzések tehettek, meg volt ott némi régészeti lelet is, végül pedig már azon ment a lamentálás a megrendelő önkormányzat és az építkezést végző cég közt, hogy kit terhelnek a pluszmunkák, ki állja a cechet.

Bár a kivitelező céget január végén fű alatt az önkormányzat kivágta a projektből, a pénzügyi elszámolással elszórakoztak még április végéig, de a befejező munkálatokra csak július végén sikerült közbeszerzést kiírniuk. A mostani előterjesztésből kiderül, az építkezés akkor, január végén 52,47 százalékos készültségen állt. (Maga a projekt 560 millió forint értékű volt.)

A dokumentumból kiderül, a befejező munkálatokra a helyhatóság nettó 103 millió forintot különített el az idei városi költségvetésből. Az építkezésnek ez év végére kell elkészülnie. Ha nem esik eső. Ha nem lesz semmilyen vis maior helyzet.

Elég sok a "ha" már ebben a történetben.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 
Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

  • 421   Határozottan, napról napra több

  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

  • 105   Soros