2012. február 22. szerda | 8. HÉT | 53. NAP | 20:05 | GERZSON, ZÉTÉNY
Zséda, Zöld Csaba és Miller Zoltán

Zséda igent mondott, pedig nem volt közös múltjuk

Zöld Csaba színművész 'Álmodj valami újat!' címmel mutatja be első lemezét Zsédával és Miller Zoltánnal, akikkel közösen szeretnék feledhetetlenné tenni a koncertet.
Tavasztól őszig a hajóján lakik
54 éves Szerednyei Béla
54 éves Szerednyei Béla színész, aki a Balaton közepén határozta el, hogy neki is kell egy hajó.
A világ legjobb bárja címet nyerték el
"Nem csak mi nyerünk, hanem a főváros és Magyarország is"
Az A38 hajó összesen 13 300 szavazatot gyűjtött, ezzel több mint három és félezer szavazattal megelőzve egy holland intézményt, és megnyerte a világ legjobb bárjának járó címet. A díjat a Lonely Planet, a világ egyik legolvasottabb útikönyv-kiadója hirdette meg. Kozlov Sándor, a Hajó programszervezője megosztotta örömüket a STOPpal.
Táncosok
Százötven néptáncos ropja az I. Baranyai Szólótáncfesztiválon
Szólótáncos találkozón méretik meg magukat a megye néptáncosai március 3-án, Pécsett. Az I. Baranyai Szólótáncfesztiválra csaknem másfélszáznyian neveztek.
Filmesek hívják fel a figyelmet Tóásó Előd ügyére
A Bolíviában raboskodó Tóásó Elődről, valamint a 2009 áprilisában megölt Rózsa-Flores Eduardóról és Magyarosi Árpádról készített dokumentumfilmet Fürge Anett Több sebből vérzünk címmel. A hatvan perces alkotásban - amelyet kedden este mutattak be Budapesten - megszólal az ügy több szereplője, köztük a La Paz-i San Pedro börtönben lévő Tóásó Előd is.
A még mindig a bírósági tárgyalásra váró magyar férfival Lukács Csaba újságíró készített interjút Bolíviában, Fürge Anett pedig videótelefonon kérdezte. A filmben megszólal többek közt Dénes Edit, Tóásó Előd testvére, Szászvári Linda, Rózsa-Flores Eduardo egykori élettársa, valamint Magyarosi Árpád édesanyja is. A filmbemutatón az alkotók megpróbálták skype-on felhívni Tóásó Elődöt, de a kapcsolat nem jött létre. Mint Lukács Csaba elmondta: Bolíviában minden csak pénz kérdése, ezért lehetséges kapcsolatot teremteni a közel három éve bírósági ítélet nélkül bebörtönzött férfival.Fürge Anett - akinek a nevéhez fűződik a Mellbevágó című dokumentumfilm is - az MTI-nek elmondta, hogy az elejétől fogva nyomon követte a történetet. Az eltelt évek folyamán szoros kapcsolatba került Tóásó Előd testvérével, Edittel, de ma már úgy érzi, barátjának mondhatja Tóásó Elődöt is. A filmjével nem igazságot akar osztani, csupán reméli, hogy az eljut majd olyan helyekre is, ahonnan a bebörtönzött férfi segítséget kaphat. Jelenleg az angol feliratozást készítik, utána a terveik szerint emberi jogi fesztiváloknak fogják elküldeni az alkotást."Azok a koholt vádak, amelyeket a hatóságok felhoztak, könnyen cáfolhatók bizonyítékokkal" - mondta Fürge Anett. Megjegyezte: Bolíviában három évig lehet valakit elzárni bírósági ítélet nélkül, ám ezt a hatóságok szinte sosem tartják be, vagy koholt indokokkal meghosszabbítják. Tóásó Előd eddig 13 szabadlábra helyezési kérelmet adott be, de egyikre sem kapott választ. Fürge Anett kiemelte: filmjéből kiderül, hogy Rózsa-Flores Eduardót és társait tőrbe csalták, a vádak koholtak.A bemutatón Lukács Csaba arról is beszélt, hogy véleménye szerint a nemzetközi csoport - amelynek Magyarosin és Floresen kívül tagja volt az ír Michael Martin Dwyer is - elleni rajtaütést Evo Morales bolíviai elnök hatalmának megszilárdításához használták fel. Szerinte Tóásó Előd azért maradhatott életben, hogy a választási kampányban téma legyen az elnök ellen tervezett merénylet.Lukács megjegyezte: Tóásó Előd leginkább a 2015-ben esedékes választásokban bízhat, de egyelőre nincs ütőképes ellenzéki erő Bolíviában. Elmondta, hogy a Székely Szeretetszolgálat vállalta egy nemzetközi hírű Santa Cruz-i jogvédő megbízásának összes költségét, így a jövő év első felében lezajló tárgyaláson várhatóan már ő látja el az erdélyi magyar származású férfi védelmét.Fürge Anett az MTI-nek arról is beszélt, hogy Tóásó Előd jelenleg a politikai elítéltek között van, és kielégítő egészségi állapotnak örvend. A dokumentumfilmben elhangzott: a 2009-es rajtaütés után megverték, megkínozták, majd embertelen körülmények között tartották fogva. Arra a kérdésre, hogy miért utazott Tóásó Előd Bolíviába, Fürge Anett azt válaszolta, hogy kalandvágyból. Emellett zenés műsort adtak az ott élő magyaroknak, és előkészítették Flores első könyvéből, a Mocskos háborúból készülő játékfilmet. A bemutatón elhangzott, a csoport elleni katonai akcióra valószínűleg azért került sor, mert Rózsa-Flores már többekkel közölte, haza akar utazni.A bolíviai kormány hivatalos álláspontja szerint 2009 áprilisában Bolívia nyugati részén, Santa Cruz belvárosában egy szállodában a rendőrség rajtaütött külföldi zsoldosok egy csoportján, amelyet feltételezések szerint szakadár erők béreltek föl, hogy megingassák Evo Morales bolíviai elnök uralmát. A magyar-horvát-bolíviai állampolgár Rózsa Flores Eduardo - a csoport állítólagos vezetője - és két másik férfi, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer életét vesztette a kommandós rajtaütésben.Az ügy jelenleg a La Paz-i kerületi bíróság előtt van, amely dönt a bírósági eljárás úgynevezett vádemelési szakaszának végén hozott határozat - az ügy esküdtszék elé utalása - elleni fellebbezésről.Tavaly év végén az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának különleges eljárásokkal foglalkozó részlege felszólította Bolívia kormányát, hogy engedje szabadon a szerinte jogtalanul börtönbe zárt, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, akit a dél-amerikai ország terrorizmussal vádol. A részleg Tóásó Edit kérésére foglalkozott az üggyel, az álláspont öt ország független jogi szakértőinek véleménye alapján született.
Az A38 hajó Az A38 a világ legjobb kocsmája - a Fehér Majom nagy rivális
A Lonely Planet szerint a budapesti A38 rendezvényhajó lett a világ legjobb bárja. A lista harmadik helyét szintén egy magyar szórakozóhely, a Szimpla Kert szerezte meg. A győztes A38 keddi közleményében úgy fogalmazott, "mindennél jobban örülünk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk, igenis egyet tudunk érteni".
Caro Emerald is eljön Hollandiából Itt lesznek a Szigeten: Korn, Vaccines, Magnetic Man, Ministry
Újabb fellépőket jelentettek be hétfőn a Sziget fesztivál szervezői: a Korn, a Vaccines, a Magnetic Man, a Two Door Cinema Club, Steve Aoki, Axwell, a Beatstakes, a dEUS, a Ministry, Bebel Gilberto, valamint Caro Emerald is koncertet ad augusztusban a Hajógyári-szigeten.
Ki marad Dörner társulatában?
Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint azonban várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban.
Jelenet a filmből: Tilda Swinton A tömeggyilkost is anya szülte
Brutális témához, egy apa- és testvérgyilkos, számos iskolatársát módszeresen kivégző kamasz fiú és édesanyja viszonyának boncolgatásához nyúlt a skót rendező, Lynne Ramsay. A tömegtragédiához vezető miérteket kutató filmjét a közelmúltban mutatták be a hazai mozikban.
Fliegauf-interjú: "felmerült az igény", hogy ne legyen ennyire drasztikus a filmje
Az Arany Medvét ugyan a Taviani fivérek Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) című munkája nyerte el, de "a kritikusok favoritja" Fliegauf Bence filmje volt a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Die Welt című lap szerint, amely interjút közölt a zsűri nagydíjával kitüntetett Csak a szél című alkotás rendezőjével.
Gőzölgő Fesztivál az Erzsébet téren és az Akváriumban
Kávék, forró csokik, krampampulik és más forró italok mellett koncertek és lemezbemutatók várják a Gőzölgő fesztiválra látogatókat csütörtöktől vasárnapig a budapesti Erzsébet téren és az Akvárium Klubban.
Simpsonék Velünk élő történelem - a Simpson család rekordja
Adásba került a Simpson család címen ismert nagysikerű amerikai rajzfilmsorozat ötszázadik epizódja vasárnap. Matt Groening alkotása ezzel kiérdemelte a valaha volt leghosszabb animációs vígjáték címét az Egyesült Államokban.
Sidi, az új gitáros A Zanzibar-ból igazolt gitárost a Tankcsapda
A Tankcsapdával kapcsolatban az elmúlt hetek legfontosabb kérdése volt, hogy ki lesz Cseresznye utódja. Lukács Laci és Fejes Tamás meghozta az új gitáros személyét illető döntést, amit az alábbi hivatalos nyilatkozatban tesznek közzé.
Koncert a győri egyetemi sportcsarnokban Összefogás - Zenével törlesztenek
Győrött és Budapesten is egyszerre próbálnak meg zenészek pénzt gyűjteni az államadósság csökkentésére.
Ha Zsuzsanna napján dalol a pacsirta, közel a tavasz Zsuzsanna napja - Ha dalol a pacsirta, jön a tavasz
A néphit szerint, ha Zsuzsanna napján magasan száll a pacsirta, hamarosan megjön a jó idő, és ha reptében még énekel is, akkor már biztosra vehető, hogy itt a szép kikelet. Viszont ha nem szólal meg a pacsirta, akkor "elfagyott a szája", vagyis a hideg idő tovább tart.
Részlet a falfestményből Emelvényről nézhetjük Klimt falfestményeit
Egyedülálló lehetőségként közvetlen közelről, tizenkét méteres magasságban csodálhatják meg Gustav Klimt néhány kevéssé ismert falfestményét egy bécsi múzeum látogatói.
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
237.81

szavazás
Ön szerint idén jobb vagy rosszabb Pécsett a hóeltakarítás?

bővebben
Igen, jobb Rosszabb Ugyanolyan Fogalmam nincs
címkefelhő
Fotó: CrissyMoran Pucsító popsi premier plánban - Fotók 18+
Ünnepeljük együtt a fekete tanga lecsúszását!
Fotó: teenport Igen, ízig-vérig jó nő - Fotók 18+
Kellemes fényképekkel kezdjük a hetet.
Fotó: alluring vixens Félénk szöszke, most tanul vetkőzni - Fotók 18+
Vasárnap esti modellünk még csak most ismerkedik a vetkőzés tudományával.