Bunyó lett az előzésből Mohácson

2017. július 8. 10:04 2017. júl. 8. 10:04

Három motoros és egy autós kapott hajba egy előzési szituáció miatt még csütörtökön Mohácson, a szitu legnagyobb vesztese a kocsi tükre volt.

A rendőrség közlése szerint egy 56 éves szlovák férfi, egy 30 éves és egy 29 éves szlovák nő július 6-án 14 óra körül az 56-os főúton motorukkal Mohács Szőlőhegy irányából Udvarra tartottak, amikor egy személygépkocsi megelőzte őket.

A közlemény szerint a motoros férfi úgy gondolta, hogy az autós veszélyeztette a testi épségüket, mert előzés közben túl közel ment a motorokhoz, ezért megelőzte a gépkocsit, és megállt előtte.

A közlekedési szituáció miatt a két férfi szóváltásba keveredett, amely veszekedésük odáig fajult, hogy összeverekedtek, majd a motoros férfi megrongálta a személygépkocsi bal első tükrét.

A három motorost a rendőrök elfogták, előállították, majd a gépkocsivezetővel együtt kihallgatták őket gyanúsítottként. Ellenük a Mohácsi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.