Baranyai balesetek: tizenegyen sérültek az állam ünnepén

2017. augusztus 21. 10:25 2017. aug. 21. 10:25

Tolatásból gázolás, partoldalnak csattanás, bringával autónak ütközés, árokba zúgás és karambol is jutott augusztus 20-ra Baranyában - tudtuk meg a rendőrség összesítéséből.

Amint azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közzétette, az állam ünnepén öt olyan baleset történt, mely személyi sérüléssel járt.

Vasárnap délelőtt negyed kilenckor Nagytótfalunál csúszott meg egy autó, nekicsattant a partoldalnak, majd az oldalára borult. A balesetben a gépkocsit vezető 23 éves pécsi nő könnyebben megsérült.

Kilenc óra körül Mohácson, a Baross utcában gázoltak el tolatásból egy 83 éves véméndi nőt, szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Negyed tizenegykor Pécs és Kozármisleny között karambolozott két kocsi az 57-esen, az okok egyelőre nem tisztázottak, itt hatan sérültek könnyebben.

A következő eset 13 óra 40 perckor történt Dunaszekcsőn, ahol letért az úttestről és a vízelvezető árokba hajtott egy személygépkocsi. A baleset során egy 18 éves helyi férfi és a mellette utazó 17 éves lánycsóki lány könnyű sérüléseket szenvedett.

Este hatkor Siklóson, a Harkányi úton egy parkoló autónak ütközött egy 20 éves siklósi nő biciklivel, ennek során könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.