Nőket prostitúcióra kényszerítő élettársakat ítéltek börtönbüntetésre Pécsen

2024. április 10. 08:50 2024. ápr. 10. 08:50

Jogerősen tíz és fél, illetve hét év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla egy Tolna vármegyei férfira és élettársára, amiért kiszolgáltatott nőket kényszerítettek prostitúcióra.

A másodfokon eljáró táblabíróság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bűncselekmény elkövetésének idején 26 éves decsi férfi és vele egyidős élettársa egy munkahellyel, jövedelemmel, vagyonnal, családi kötelékekkel nem rendelkező fiatal nőt kényszerített prostitúcióra 2017 elejétől november végéig.
    

A nőt barátja mutatta be a vádlottaknak. A férfi és a pár megegyeztek, hogy a sértett a vádlottak ingatlanában prostitúciós tevékenységet fog folytatni, és az ebből származó bevétel 60 százaléka az elsőrendű vádlottat, míg 40 százaléka a sértettet, illetve barátját illeti.
    

Később, amikor a sértett és barátja szakítottak, a nő a vádlottakkal maradt, mert nem volt hol laknia, tovább azt az ígéretet kapta, hogy ezentúl már a bevétel fele illeti majd meg.
    

A sértett csaknem egy éven át végzett prostitúciós tevékenységet, ezzel legalább 2,5 millió forintot keresett az elsőrendű vádlottnak, mielőtt megszökött volna.
Egy másik, enyhe fokban értelmi fogyatékos sértettel az elsőrendű vádlott az utcán találkozott, amikor a várandós, hajléktalan nő kéregetett.
    

A férfi megpróbálta rábeszélni, hogy lakjon velük, majd közölte vele, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében férfiaknak kell szexuális szolgáltatásokat nyújtania. Bár a nő tiltakozott, feladta ellenszegülését, miután a férfi többször megütötte és megrúgta.
    

A nőt 2018 nyarától veréssel és fenyegetésekkel kényszerítette a férfi arra, hogy napi rendszerességgel végezzen prostitúciós tevékenységet. A nő 2018 őszén a terhessége miatt szólt a férfinak, hogy nem akarja folytatni a prostitúciót, erre az megverte. Miután a nő vérezni kezdett, mentőt hívtak hozzá, később pedig a szekszárdi kórházban fiúgyermeket szült.
    

A sértett a kórházból az újszülöttet nem vihette el, őt azonban a vádlottak visszavitték magukhoz, és a császármetszés után néhány nappal ismét fogadnia kellett férfiakat. A nő később újra teherbe esett, de ennek ideje alatt is folytatnia kellett a prostitúciót. Miután 2020 augusztusában vérezni kezdett, mentőt hívtak hozzá, majd sürgősségi császármetszés során életet adott gyermekének.
    

A nő a kórházi dolgozóknak mesélte el történetét, ezután feljelentést tett. Az elsőrendű vádlott a nő prostitúciós tevékenységéből legalább ötmillió forint bevételre tett szert.
    

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a vádlottakat két rendbeli társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt mondta ki bűnösnek, ezért a férfit tíz és fél, a nőt pedig hét év börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlottak a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követően bocsáthatók legkorábban feltételes szabadságra. A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta.
    

Az ítélet jogerős.

 

Nyitókép illusztráció
 

Forrás: MTI