Orbán megfenyegette az irodistákat, a jogászokat és a programozókat

2024. április 26. 15:20 2024. ápr. 26. 15:20

Magyarország miniszterelnöke ismét hitet tett a munka alapú társadalom mellett. Ezúttal az idei, immár XVII. Szakma Sztár Fesztiválon beszélt fiatal közönsége előtt. Szerinte munka és szakmunka nélkül nincs jövő, majd az értelmiségieknek is üzent: azt mondta, hogy bár 15-20 éve még Magyarországon is azt gondolták, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák meg, kiderült, számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók.

Ellentétben a miniszterelnök állításával, senki sem gondolta, hogy a kazánkovácsolást, vagy például az aszfaltozást számítógépek fogják helyettünk csinálni, mint ahogy a földeken is – jó esetben korszerű gépek segítségével – emberek dolgoznak. 

Orbán nem először tette le a garast a kétkezi munka fontossága mellett (amit egyébként soha, egyetlen normális ember sem volt kétségbe). Egy évvel ezelőtt, ugyancsak a Szakma Sztár Fesztiválon, például magát is szakmunkásnak nevezte: „Az ország vezetése is egy szakma, így több közös tulajdonság is van egy miniszterelnökben és a szakképzésben résztvevő oktatókban, diákokban.” Az amúgy jogász végzettségű Orbán annyira belelovallta magát az általa elmondottakba, hogy önmagát szakmunkásnak kinevezve, közölte: „Mi, szakmunkások mindig újra és újra nekimegyünk annak a problémának, ami nem adja magát könnyen vagy olcsón”.

Orbán tehát már egy évvel ezelőtt is szakmunkásnak tartotta magát. Hogy a miniszterelnökséget szakmunkásképzőben, vagy OKJ-s képzés keretében lehet elsajátítani, azt nem fejtette ki részletesen, de talán nincs is erre szükség. Miniszterelnöknek születni kell, mint ahogy tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász sem lehet mindenki. Persze, Orbán olvasatában nem ő az első számú szakmunkás, ugyanis Jézusról is hasonlóan vélekedett: „Krisztus urunk is egy szakmunkás, egy ács volt, ez aligha véletlen”

Orbán ebben tévedett, és akaratlanul is félrevezette az őt áhítattal hallgató fiatalokat. Jézus – szemben a miniszterelnök állításával – nem volt ács. Nevelőapja, József volt ács, utána lehet nézni a Bibliában és még sok más helyen. Jézus – ha már az Orbán által vázolt jövő szellemében muszáj szakmát adni a kezébe – leginkább tanítónak volt mondható. Ez nem egy kétkezi elfoglaltság, s akik ezt a szakmát választották, egzisztenciálisan ugyan rosszul jártak, de reszketniük talán nem kell. Az ő munkájuk ugyanis egy ország jövője szempontjából kiemelt fontosságú. A tanítók, tanárok, pedagógusok tanítják meg a diákokat azokra az ismeretekre, amelyek révén sikeres és boldog felnőttek lehetnek, amivel nemcsak maguknak tesznek jót, hanem az ország felemelkedését is elősegítik.

Orbán, miközben a Szakma Sztár Fesztivál közönségének a valóban fontos szakmunka dicséretét zengte, arról nem szólt, hogy ő és társai szintén diplomások. Sőt: mind a Fidesz alapítói, mind pedig a mostani új generáció – Gulyás Gergely, Kocsis Máté, vagy éppen a nyájból elbitangolt tékozló fiú, Magyar Péter – egytől-egyig jogi végzettségű emberek. Mostantól tehát ők is reszkethetnek, legalábbis, ha igaznak bizonyul a miniszterelnök jóslata és a jövőben nem, vagy a mostaninál csak kevésbé lesz rájuk szükség.

Orbán azt sem kötötte a Szakma Sztár Fesztiválon őt hallgató fiatalok orrára, hogy a Fidesz alapítói közül a legtöbben soha nem dolgoztak „rendes” munkahelyen, pénzkereső pályafutásukat rögtön politikusként kezdték. Szerencséjük volt, hogy akkoriban még nem Orbán Viktor volt a miniszterelnök. Ebben az esetben ugyanis a szebb jövőre való tekintettel, hagyták volna a fenébe a diplomát, elszegődtek volna rögtön ácsnak, mint azt – Orbán szerint – Jézus urunk tette.

Forrás: hirklikk.hu