Átszabnák a pécsi menetrendet - ez jöhet hamarosan

2017. július 20. 11:54 2017. júl. 20. 11:54

Megváltoztatná a BIOKOM a kelet-nyugati irányú buszközlekedést szeptembertől, terveik szerint betétjáratokkal sűrítenék a 2-es és 4-es vonalak járatait, de a 60-as busz is változna kicsit, valamint a 113-as buszjáratot 13E-re neveznék át. A tervezethez a lakosság is hozzászólhat.

Társadalmi egyeztetésre hívja a pécsi lakosságot a BIOKOM Mobilitási Központja, a terveik szerint ősztől betétjáratokkal sűrítenék a kelet-nyugati irányú buszközlekedést a városban. A tervezet értelmében lennének gyorsjáratok, és a keleti területeken élők is jobb utazási kapcsolatot kapnának a belváros irányába.

A tervezetet ezen a linken lehet elérni, és itt is lehet hozzáfűzni a véleményeket az ötletekhez.

A tervezet szerint a 2-es és a 4-es vonalán tűnnének fel a betétjáratok, illetve gyorsjáratok, de más járatok is módosulnának.

2, 2A

A tervek szerint 102, 102Y jelzéssel a járatok egy része a Budai Állomásig a 2-2A-val megegyező útvonalon Petőfi-aknára továbbközlekedne.

A változással Uránváros – Egyetemváros – Árkád – Budai Állomás között csúcsidőszakokban gyakrabban, 7-8 helyett 6-7 percenként indulnak 2-2A járatok.

  • A csúcsforgalmi közlekedést támogatva Mecsekszabolcsból új, 2E jelű gyorsított járatokat indítanának reggel (20 percenként), amelyek Budai Állomás és 48-as tér között egyik megállót sem érintik. Mecsekszabolcs és Budai Állomás, valamint a 48-as tér és Uránváros között a 2-es vonal megállóit érintik.
  • A 102Y Somogy betéréssel biztosítja a terület elérhetőségét. A járatok Budai Állomás és Petőfi-akna között a 14-14Y vonalaknál megismert megállókban állnak meg, míg Uránváros és Budai Állomás között a 2-2A megállóit érintik annyi változással, hogy Budai Állomáson a pályaudvar területén lévő (14-14Y) megállóban állnak meg a járatok.
  • A Hősök teréig hosszabbított 2A járatokat sűrűbben indítanák, így egyenletesen, 10 percenként közlekednek a 4-es járatokkal felváltva.
  • A hétvégi időszakban nem változik a járatok közlekedése.
  • 4, 4Y

    A 4-es és 4Y jelzésű járatoknál ezeket a változtatásokat tervezi a BIOKOM Mobilitási központja:

    A 4-es és 4Y járatok mellett 104, 104A, 104E, 104Y jelzéssel új járatokat indítanak, amelyek a Budai Állomás után Somogy felé továbbközlekednek.

    A változtatással Uránváros – Főpályaudvar – Árkád – Budai Állomás között csúcsidőszakokban gyakrabban, 7-8 helyett 6-7 percenként indulnak 4-4Y-104-104A-104E-104Y járatok. Ezzel a csúcsidőben tapasztalható zsúfoltságot próbálja csökkenteni a társaság.

  • A 4-4Y járatok változatlan útvonalon közlekednek.
  • A 104-es járatok Petőfi-aknáról, illetve Hird, Harangláb utcából indulnak a város felé, Budai Állomásig a 14-es, illetve 13-as vonalakat követve. Budai Állomástól a 4-es vonalán Uránvárosig közlekednek.
  • 104A jelzéssel indulnak a járatok Uránváros és István-akna között, amelyek Budai Állomásig a 4-es, onnan a 15-ös vonalon közlekednek.
  • 104E jelzéssel egészülnek ki a 113-as jelzésű gyorsított hirdi járatok, melyek Uránvárosból Budai Állomásig a 4-es vonalán közlekednek minden megállót érintve, Budai Állomástól pedig a 113-as vonalán érik el Hirdet néhány megálló, illetve Vasas kihagyásával. Fontos változás, hogy a 113-as járatok száma 13E-re változik és mind a 13E, mind a 104E járatok megállnak Eperfás út megállóban is mindkét irányban.
  • 104Y jelzéssel a járatok Budai Állomásig a 4-es vonalán, onnan a 13Y vonalán Hirdig közlekednek Somogy betéréssel.
  • 4Y-60Y

    A korábban csak délelőtt közlekedő 60-as jelzésű buszokat a társaság délután 60Y jelzéssel közlekedtetné, így az újhegyi közlekedésben a 4Y járat mellett 10 percenként megjelenne a 60Y jelzésű járat is.

    A 60Y járatok a Vásárcsarnok - Árkád megállókat is érintik. A Belváros és Újhegy között így délután óránként kettővel több járat indul, mely javítja az utazási kényelmet. A járatok közlekedése hétvégén nem változik.

    12

  • A reggeli időszakban István-aknáról továbbra is közlekedik a 26-os jelzésű járat Somogy - Budai Állomás - Ledina - Belváros - Uránvároson át II-es rakodóig meghosszabbítva, továbbá a három hajnali, kora reggeli István-aknáról, illetve Somogyból induló 15-ös járat a 26-os vonalán közlekedik a Belváros érintésével II-es rakodóra vagy a Benczúr Gyula utcába.
  • A 60-as reggeli céljáratok István-akna - Hősök tere - Budai Állomás - Csontváry utca útvonalon közlekednek Kertvárosba.
  • Délelőtt a 15-ös járatok helyett új 112-es körjáratok indulnak, melyek a Budai Állomás – Hősök tere - István-akna – Somogy – Budai Állomás vonalon közlekednek.
  • Délutánonként István-aknára a 12-es járatok helyett új, 4-es jelzésű járatok indulnak, amelyek Hősök tere után a 12-es vonalon István-aknáig hosszabbodnak meg.
  • 13, 13A, 113

    Új számozási rend lesz, csúcsidőben a 13-113 jelzésű járatok Uránvárosból a tervek szerint így indulnának:

  • A 13-113-as járatok 104, 104E, 104Y jelzésű új járatokkal egészülnek ki, amelyek Hirdről Budai Állomás után a 4-es vonalán Uránvárosig továbbközlekednek.
  • A 104E jelű gyorsított járatok a 113-as megállóiban állnak meg. A 113-as gyorsított járatok új jelzése 13E. Mindkét gyorsított járat megáll az Eperfás úti megállóban mindkét irányban.
  • A 104Y jelzésű járatok Somogy érintésével közlekednek.
  • Hétvégén a járatok közlekedése nem változik.
  • A 104-es buszcsalád és a 13-as buszcsalád járatai a Zsolnay-szobor helyett a Vásárcsarnok felé közlekednek.
  • 14, 14Y

    A 14, 14Y jelzésű járatok a csúcsidőben 102, 102Y jelzésű járatokkal egészülnek ki.

  • A 102-es járatok Petőfi-aknáról Budai Állomás után a 2-es vonalán Uránvárosig továbbközlekednek.
  • A 102Y jelzésű járat Somogy érintésével közlekedik. A délutáni időszakban Uránvárosból már 12 órától 20 percenként indulnak Petőfi-akna felé a járatok, továbbá hajnalban 15-20 perc helyett gyakrabban, 15 percenként indulnak Petőfi-aknáról a buszok.
  • Délelőtt a 15-ös járatok helyett a 14Y járatok közlekednek. Ezzel a társaság tervezete szerint egyenletesebb közlekedés jön létre Vasason, továbbá Somogy és Vasas között is biztosított az eljutási lehetőség. A 14Y és 13-as járatok Vasason biztosítják a 30 percenkénti délelőtti közlekedést.
  • A reggeli Uránvárosig hosszabbított járat 104-es jelzéssel közlekedik, Petőfi-aknáról indulva Budai Állomást követően változatlanul a 4-es vonalán éri el Uránvárost.
  • A hétvégi közlekedés nem változik.
  • 15, 15A

    A tervezet szerint a 15A jelzésű járatokat a 102Y, 104Y és a 112-es járatok váltják gyakoribb indulásokkal.

  • A 102Y jelzésű járatok Uránváros felől Budai Állomásig a 2-es vonalon közlekedve érintik Somogyot, míg a 104Y jelzésű autóbuszok a 4-es útvonalát követve biztosítják a terület elérhetőségét.
  • Az új 112-es vonalon délelőtt 2 darab többletjárat Budai állomás - Hősök tere - István-akna - Somogy - Budai Állomás útvonalon közlekedik.
  • Délelőtt a 15-ös járatok helyett a 14Y járatok közlekednek. Így egyenletesebb közlekedés jöhet létre Vasason, továbbá Somogy és Vasas között is biztosított az eljutási lehetőség.
  • A reggeli 26-os jelzésű céljárat továbbra is közlekedik, Uránváros után a II-es rakodóig meghosszabbított útvonalon. A három hajnali, kora reggeli István-aknáról, illetve Somogyból induló 15-ös járat a 26-os vonalán közlekedik a Belváros érintésével II-es rakodóra vagy a Benczúr Gyula utcába.
  • A járatok időpontjai a jelenlegi rendszerben megszokotthoz hasonlóak, illetve többletindulásokat biztosítana a cég a tervezet szerint a városrész felé.
  • Hétvégén nem változik a járatok közlekedése.
  • A 15-104A-104Y járatok a Zsolnay-szobor helyett a Vásárcsarnok felé közlekednek.
  • 60

  • A Mecsekszabolcsból, Újhegyről, István-aknáról, Hirdről induló 60-as járatok továbbra is változatlanul közlekednek.
  • Délután a 60-as járatok a Budai Állomás és a Csontváry utca között gyakrabban, 15 helyett 10 percenként indulnak, ezzel a társaság a zsúfoltságot próbálja meg csökkenteni.
  • Annyi változás lesz, hogy a Csontváry utca és a Budai Állomás között közlekedő járatok délután megosztva 20-20 percenként Mecsekszabolcsba, illetve 60Y járatként Újhegyig közlekednek:

  • Mecsekszabolcs felé így délután a 2-es járatokkal közösen 10 percenként indulnak autóbuszok.
  • Az Újhegy felé közlekedő 60Y járat a Vásárcsarnok érintésével közlekedik, ezzel a 60Y és 4Y járatok 15 helyett 10 percenként biztosítják Újhegy felé az eljutást.
  • Hétvégén nem változik a 60-as vonalon a közlekedés.