Tévévitára kötelezné Orbánt Tóth Bertalan és Szabó Tímea

A miniszterelnöki tévéviták kötelezővé tételéről nyújtott be törvénymódosítást Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető és a független Szabó Tímea - írta a HVG kedden.
 
A cikk szerint az MSZP-Párbeszéd lista képviselőjelöltjei azt szeretnék elérni a törvénymódosítással, hogy a hatalmon lévő miniszterelnöknek ne legyen esélye elrejtőzni a politikai vita elől, ha újraválasztásért indul. A módosítás szerint két tévés összecsapás lenne legalább másfél óra terjedelemben.

A HVG anyaga szerint az első vitán minden országos listát állító szervezet listavezetője venne részt,a másodikon pedig csak a közvélemény-kutatás szerint első két helyen álló pártok listavezetői. Utóbbiról akkor hiányozhatna, ha a felmérések szerint a pártja nincs a két legesélyesebb között.

A törvény szerint a vitákat a voksolás előtt legfeljebb 10 nappal és legkevebb 5 nappal kell megtartani. Ha erre rábólintana a Parlament, már 2018-ban lehetne ilyen vita, így Orbán kénytelen lenne felvenni a kesztyűt, amit utoljára idestova 12 éve, 2006-ban tett meg. A lap megjegyezte, a törvényjavaslatnak kábé zéró esélye van a Fidesz vétójával szemben.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 
Hirdetés

Hirdetés

Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

  • 421   Határozottan, napról napra több

  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

  • 105   Soros