Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből

Terjedelmes interjút adott a Válasz Online-nak a Fővárosi Törvényszéken betöltött posztjáról decemberben lemondott Keviczki István volt büntetőbíró. Szavai szerint azokból lesznek vádlottak, akiket nem véd a politika, a bírósági rendszert új törvényekkel jelentéktelenítik el, valamint az Elios-ügyről is ordított, hogy úgy ér véget, ahogy véget ért. Az ügyészség közleményben cáfolta a volt bíró szavait.
 
 

Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből

Terjedelmes interjút adott a Válasz Online-nak a Fővárosi Törvényszéken betöltött posztjáról decemberben lemondott Keviczki István volt büntetőbíró. Szavai szerint azokból lesznek vádlottak, akiket nem véd a politika, a bírósági rendszert új törvényekkel jelentéktelenítik el, valamint az Elios-ügyről is ordított, hogy úgy ér véget, ahogy véget ért. Az ügyészség közleményben cáfolta a volt bíró szavait.
 
 
 
 

 
 

Volt bíró: látszott, hogy nem lesz büntetőeljárás az Elios-ügyből

Terjedelmes interjút adott a Válasz Online-nak a Fővárosi Törvényszéken betöltött posztjáról decemberben lemondott Keviczki István volt büntetőbíró. Szavai szerint azokból lesznek vádlottak, akiket nem véd a politika, a bírósági rendszert új törvényekkel jelentéktelenítik el, valamint az Elios-ügyről is ordított, hogy úgy ér véget, ahogy véget ért. Az ügyészség közleményben cáfolta a volt bíró szavait.

Keviczki István december 15-én, egy Facebook-poszt kíséretében vonult vissza a szakmától, melyet a megjelent interjú szerint élethivatásnak tekintett.

"A bírói hivatáshoz elengedhetetlen, külső és belső befolyástól mentes környezet már a múlté, hivatásunk gyorsuló ütemben zuhan és válik majd immanens részévé a mai magyar valóságnak. Én azt már nem akartam megvárni, hogy velem együtt zuhanjon a mélybe, hát távoztam, de lélekben, tettekben eztán is Veletek maradok, számíthattok rám, hiszen - titulus nélkül is - egy kicsit mindig bíró maradok."

- írta akkor Keviczki a közösségi oldalán, sorai most is elérhetők.

Most a Válasz Online-nak adott egy hosszú interjút, mely borús képet fest a bírói rendszerről. Beszélt a pécsi közvilágítás korszerűsítése okán ismerősen csengő Elios-ügyről is, mely úgy ért véget, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást.

„Gazdasági ügyekben ítélkezem, és a Polt Péter-féle ügyészség politikai alapon főként ezen a területen szelektál, hogy miből lesz büntetőeljárás és miből nem. Vegyük példaként az Elios ellen bűncselekmény hiányában novemberben megszüntetett nyomozást. Ez tipikus példa arra, hogy az ember elolvassa az unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a jelentését, és azt gondolja, ebből nagyon komoly büntetőeljárás lesz. Előre látható volt, hogy egyetlen kollégám elé sem kerül ez az ügy, hogy ők mondhassák ki, történt-e bűncselekmény. Ha pedig nincs vádemelés, nincs ítélet. Vég nélkül lehetne sorolni a példákat arra, hogy tényfeltáró újságírók próbálják ellátni azt a tevékenységet, ami a nyomozók feladata lenne, és ha a cikkeik alapján bűncselekmény gyanúja vetődik fel, az ügyészség azt mondja: nem járnak el sajtóértesülések alapján.”

- állítja a volt büntetőbíró az interjúban.

S lőn világosság - vagy nem

2018 januárjában derült ki, hogy az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) megvizsgálta a 2009-14 közti magyarországi, uniós forrásból végzett közvilágítás-korszerűsítési közbeszerzéseket, és súlyos visszaéléseket és szabálytalanságokat fedeztek fel, amelyekben az Elios Innovatív Zrt. volt érintett. Az Elios Zrt-ben 2013-ig a Simicska Lajos vezette Közgép volt érdekelt, ám ebben az évben a cég átkerült Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor miniszterelnök friss vejének az érdekeltségébe, amit 2015. áprilisáig meg is tartott - írtuk anno a 24.hu-ra hivatkozva.

A lap által megszerzett OLAF-jelentés többek között azt írta, a csalás elleni hivatal a két évig tartó vizsgálat után úgy látta, hogy az Elios által elnyert 35 közbeszerzés kapcsán 43,7 millió eurót, vagyis átszámítva 13 milliárd forintot kell visszakövetelni.

Pécsett az Elios Zrt. végezte el a közvilágítás-korszerűsítés első ütemét, ám ezt nem uniós pénzből finanszírozták, hanem a 2014-es helyhatósági választás után frissen megalakult önkormányzat első közgyűlésén milliárdos hitelfelvételt szavazott meg a fideszes többség. Ebben az ügyben Berkecz Balázs tett feljelentést még az Együtt politikusaként 2018 márciusában, mivel úgy látta, a pécsi közbeszerzésben is hasonló furcsaságok szerepeltek, mint azoknál a városoknál, ahol uniós pénzből finanszírozták a közvilágítás korszerűsítését.

A pécsi ügyben indult nyomozást 2018 májusában egyestítették az OLAF vizsgálódása alapján indított üggyel, majd október 15-én leválasztották róla. A csattanóra nem kellett sokat várni: novemberben a múlt karácsony előtt megboldogult Zoom.hu azt írta,

"a beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárások és a kivitelezés szabályszerűen, a törvényi előírásoknak megfelelően kerültek végrehajtásra.”

Közleményben cáfolja az ügyészség Keviczki szavait

A Válasz Online cikkét követően az ügyészség honlapján megjelent egy közlemény, mely cáfolja a volt büntetőbíró szavait.

"Az interjúban a volt bíró – tényekkel alá nem támasztva – több negatív megjegyzést tett az ügyészi szervezetre és annak vezetőjére.

Azt nyilatkozta, hogy az ügyészség politikai okokból válogat az ügyek között. Ezen képtelen állítás alátámasztására ugyanakkor nem hangzott el érv.

Ez a valótlan kijelentés súlyosan sérti az egész magyar ügyészi szervezetet.

Meglehetősen furcsa, hogy Keviczki István volt bíróként nem azokról az ügyekről nyilvánított véleményt, amelyekben ítélkezett és amelyeket így ismert, hanem olyan ügyekről, amelyekben nem vett részt, így konkrét tényekről, bizonyítékokról nincs tudomása.

Igaz ez az egyetlen példaként felhozott Elios ügyre is, amelynek kapcsán – az OLAF jelentésére hivatkozva – állítja, hogy büntető eljárást kellett volna folytatni. Ez ugyanakkor megtörtént. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda komoly nyomozást folytatott, amelynek eredményeként megszüntette a nyomozást.

Amennyiben igaz lenne Keviczki István állítása, akkor az Európai Unió legtöbb ügyészsége sokkal elfogultabb, mint a magyar ügyészség, hiszen az OLAF 2017. évi jelentése szerint, az általuk 2010-2017 között tett ajánlások nyomán történt vádemelések uniós átlaga: 42%., míg Magyarországon ez az arány 47%. (Mindez például Németországban 21%, Írországban és Finnországban pedig 0%!)

Ráadásul 2018 végére már 52,4% volt Magyarországon a vádemelések aránya. A magyar ügyészség törvényesen és minden statisztikai mutató szerint – nemzetközi összehasonlításban is – hatékonyan működik.

- zárul a közlemény.
 

 

 
 
Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

 
  • 421   Határozottan, napról napra több

     
  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

     
  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

     
  • 105   Soros