Pusztít az ingatlanadó: szinte porig rombolták az egykori csarnokot - fotók!
címlapsztori
1/10
Szinte már alig áll valami a MiZo egykori csarnokából, melyet a Pécsi STOP információi szerint a drámaian megemelt ingatlanadó miatt bontott el a tulajdonos. Az egetverő sarc miatt a vállalkozók tüntetésre készülnek a baranyai megyeszékhelyen.
Még áprilisban számoltunk be arról, hogy több pécsi vállalkozás is ingatlana lebontásába menekül az idei évben drámaian megnőtt adók elől. Úgy értesültünk, hogy a bőrgyár egyes épületei és a MiZo csarnokai is erre a sorsra juthatnak az ingatlanadó miatt, de rajtuk kívül más, korábban jól működő cégek is ezt tervezik, sőt, van, aki már a bontási engedélyt is megkérte. A bontás nem mentesít a 2012-es adózásról, a jelek szerint a cégek inkább bevállalják a bontási költséget és csak egyszer fizetik ki az adót, minthogy hosszabb távú működésbe gondolkodjanak.
A MiZo egykori telephelyén már szinte semmi sem áll, előző cikkünk óta csak a kapu feletti cégfelirat emlékeztet már arra, hogy itt egykor komoly munka folyt. Eltűntek az épületek, a markoló szombaton is gőzerővel dolgozva küzdött a volt csarnok megsemmisítésén. (a jelek szerint manapság sajnos jobban megéri rombolni, mint építeni - szerk.)
A gyárvárosi Rácz Bútorház tulajdonosa, Rácz Károly is lehúzza a rolót az ingatlanadó miatt. Korábban úgy nyilatkozott: a város 2,6 milliós adófizetésre kötelezte, de nincs ekkora bevétele. Úgy döntött, felajánlja a városnak a bútorházat a 8000 négyzetméteres területtel együtt a legalacsonyabb, egy igazságügyi ingatlanszakértő által megállapított árért cserébe.
Az elkeseredett pécsi vállalkozók az ingatlanadó miatt tüntetésre is készülnek. Szószólójuk, Rácz János elmondta: számos egyeztetésen vannak túl, tárgyalt Páva Zsolttal is, de nem jártak sikerrel. Elmondta: egyetlen dolgot szeretnénk elérni: hogy az adónk Baranya megye helyzetével arányos legyen. Nincs ipar, nincs kereskedelem, nincs pénzmozgás, a megye mégis a harmadik-negyedik helyen áll az országban a befizetendő adókat illetően. Végső elkeseredésükben a demonstráció mellett döntöttek, melyről a Pécsi STOP információi szerint kedden látnak napvilágot részletek.
Forrás: Pcési STOP |
STOP

címkék
Pécs, MiZo, ingatlanadó, csarnok, bontás, fotókHa tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
a rovat további hírei
Tagadott a milliárdos csalással vádolt ügyvéd
Százezernyi homokzsák védte Baranyát - hétvégéig lehet jelenteni a károkat
Töltsd el életed legjobb nyarát Pécsett!
Brutális éjszaka: betörte az ajtót, senkit nem kímélt
Kétszázmillióból szépítik a játszótereket
Eltűnt lány - nem keresik már
Ormótlan büntetéseket osztanak - itt kiderül, hogy hol és mikor