Megint nekiáll a tanuszodáknak a kormány - Baranyában egy sem készült el időre

2018. augusztus 8. 15:18 2018. aug. 8. 15:18

Megint tanuszodákat jelentett be a kormány országszerte, bár a közleményből nem derül ki világosan, hogy a már 2015-ben és 2017-ben belengetett 51 létesítmény mellé most újabb 26 érkezik, vagy a második körben bejelentettek fejlesztésének állnak-e neki. Baranyában háromról tudni egyelőre, ám még egyik sem készült el.

Nem állt le a Fidesz-kormány a tanuszodák és tantermek építésével, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán arról beszélt, hogy folytatódik a fejlesztési program. Az államtitkár arról beszélt, hogy "kiválasztották azt a 26 települést, ahol megkezdődhettek az előkészületek. Az új tanuszodákban egységesen egy tanmedence és egy hatpályás, 25 méteres medence kap helyet."

Az elhatározás derék, ám a megvalósítás eléggé kehes módon folyik, főképp a tanuszodák tekintetében. Ezekből 2015-ben 25, 2017-ben pedig 26, azaz összesen 51 létesítményt jelentettek be. Ám a Nemzeti Sportközpontok honlapján jelen pillanatban 14 tanuszodát sorolnak csak fel, mint működő létesítményt.

Baranya megyében Sásdon örvendezhettek először, a település a 2015-ös körbe került be. Ám tanuszoda azóta sincs, noha még gödör állapotában már 100 millió forintos uniós korszerűsítési támogatást is kapott a kivitelezést elvileg bonyolító cég - írta meg akkortájt a Magyar Narancs. Ezügyben fejlentés is született - bár ezt később a Magyar Narancs másik cikke szerint megszüntették. A tanuszodába amúgy idén év elején hét dolgozót kerestek, a jelentkezést a polgármesternél kellett leadni. eredetileg amúgy tavaly ősszel kellett volna átadni a létesítményt, ám azóta sincs róla sok információ, hogy használatba vették-e már.

Egyébiránt a tanuszoda az eredetileg kalkulált 330 millió forintos ára szép lassan félmilliárd forint körüli összegre hízott, erről a Magyar Nemzet számolt be.

Sokáig Vajszló volt a másik baranyai település, ahová belengették a tanuszodát. A lökést Orbán Viktor választás előtti látogatása adta meg, aki a csillagos eget is beígérte, ha rá szavaznak. Ez be is következett, azóta pedig gyorsan hozzá is vágtak a településhez 2,4 milliárd forintot, mert hogy az ormánsági településen a tanuszoda építése előtt nem ártana csatornarendszert is kialakítani.

A harmadik baranyai tanuszodát tavaly jelentették be, Szentlőrinc lett a helyszín, amit kiszemelt a kormányzat.

A tanuszodák legtöbbjének tavaly, illetve idén kellett volna elkészülniük. A régióból ez egyedül a tolnai létesítménynél sikerült tartani.

Hogy a szerdán bejelentett 26 tanuszoda akkor most az eddig belengetett 51 létesítményen felül értendő-e, és hogy ebből kerül-e Baranyába egy is, azt egyelőre nem tudni. Ha újabb fejlemények történnek, újra jelentkezünk az ügyben.